Külföld
A brüsszeli baloldal újra hazánk ellen uszít
Hidvéghi: Nem lehet kényszerzubbonyt húzni a tagállamokra, az energiaellátás pedig nem ideológiai, hanem fizikai kérdés

Az Európai Unió Tanácsa cseh soros elnökségének prioritásairól, valamint a legutóbbi EU-csúcs döntéseiről vitázott strasbourgi plenáris ülésén szerda délelőtt az Európai Parlament.
Hidvéghi Balázs fideszes képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi helyzetben az EU nem engedheti meg magának a megosztottságot, a felesleges belső vitákat. A tagállamoknak most minden eszközre és forrásra szükségük van, ezért arra kérte a cseh elnökséget, segítse elő, hogy minden tagállam, köztük Magyarország és Lengyelország is hozzájusson az uniós forrásokhoz. Emlékeztetett, erre az Ukrajnából elmenekültek befogadása, valamint a gazdasági és energiaválság miatt is szükség van.
Emlékeztetett rá, az energiaellátás nem ideológiai, hanem fizikai kérdés. Később újságíróknak a hazánk elleni, az alapszerződés hetes cikkelye szerinti eljárásról azt mondta, a cseh hozzáállás találkozik a magyar állásponttal, amely hangsúlyozza, hogy Magyarország kész minden tárgyalásra, részt vesz a megbeszéléseken a kölcsönös tisztelet és a megbecsülés alapján. Hidvéghi szerint el kell fogadni, hogy nem lehet „kényszerzubbonyt” húzni a tagállamokra és azt, hogy különböző sebességgel, különböző megoldásokat előtérbe helyezve hoznak döntéseket.
Az Identitás és Demokrácia frakció nevében Marco Zanni arra hívta fel a figyelmet – összhangban Orbán Viktor kormányfő álláspontjával –, hogy amíg nem sikerül véget vetni a háborúnak, addig az infláció sem csökken. Az olasz Liga politikusa szerint az elsődleges feladat a béketeremtés.
Gál Kinga és Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselői hangsúlyozták, a mostani geopolitikai helyzetben az EU elsődleges érdeke, hogy a szomszédságában béke legyen, a Nyugat-Balkán megőrizze stabilitását és biztonságát, ezért a bővítésnek újabb lendületet kell adni. Bocskor Andrea felhívta a figyelmet arra is, hogy Ukrajna tagjelölti státusza szimbolikus lépés, az országnak még sok feltételt kell teljesítenie, ezek egyike, hogy az ország területén élő nemzeti kisebbségek jogait tiszteletben tartják, garantálják számukra a nyelvhasználati és az oktatási jogokat, megalkotják a kisebbségekről szóló új törvényt.
A magyarországi helyzetről készülő jelentés szerzője, Gwen-doline Delbos-Corfield ismét a tanácsot bírálta, amiért nem halad előre a hetes cikkely szerinti eljárás. A francia zöldpárti politikus közölte, számít a cseh soros elnökség határozott fellépésére. Mindeközben német frakciótársa, Daniel Freund Magyarország és Lengyelország megbüntetését, valamint az uniós források visszatartását követelte.
Freund megrendelésére egyébként készült egy tanulmány is, amit Petri Sarvamaa finn képviselő mutatott be egy külön sajtótájékoztatón. Olyan, Magyarországot sűrűn támadó személyiségek, mint Kim Lane Scheppele, az amerikai Princeton Egyetem, R. Daniel Kelemen, az amerikai Rutgers Egyetem és John Morijn, a hollandiai Groningen Egyetem tanára jegyzik a dokumentumot, amelynek fő állítása, hogy hazánktól az uniós források száz százalékát meg kell vonni. Varga Judit igazságügyi miniszter magyarellenes manővernek nevezte a tanulmányt a Facebookon. Hangsúlyozta, a dokumentum mélységesen sértő, felháborító, elfogadhatatlan, és semmibe veszi az unió legalapvetőbb értékeit.
A korrupciógyanú láthatóan nem zavarja az Európai Parlament balliberális többségét, ha az a saját soraiban merül fel. Tegnap este vették napirendre a csalás elleni küzdelemről szóló jelentést, amelyet a momentumos Cseh Katalin jegyez. Deutsch Tamás, a Fidesz delegációvezetője a napokban sürgette Cseh visszahívását a jelentéstevői tisztségből, emlékeztetve arra, hogy a liberális frakcióhoz tartozó képviselő egy uniós források terhére elkövetett súlyos csalási ügy érintettje. Az európai parlamenti képviselő szerint az ügy nem csupán a Renew Europe EP-frakcióról állít ki szegénységi bizonyítványt, de súlyosan rombolja az Európai Parlament és az Európai Unió már egyébként is megtépázott tekintélyét.
Ismét a Soros-hálózat diktál
Az Európai Parlament a nyílt társadalom hálózatával karöltve fosztaná meg Magyarországot az uniós forrásoktól – figyelmeztetett az Alapjogokért Központ szerdai bejegyzésében. Mint írták, a jövő héten megvitatandó, hazánkról szóló jelentéstervezet – túllépve az EP hatáskörein – kifejezetten arra utasítaná az Európai Bizottságot (EB), hogy vonja meg Magyarországtól az uniós Helyreállítási Alapból hazánknak jogszerűen járó forrásokat.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az EP ezzel akadályozná a bizottság és hazánk törekvéseit a megegyezésre. Az Alapjogokért Központ rámutatott, a francia zöldpárti Gwendoline Delbos-Corfield által jegyzett tervezetet a „Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) képviselőivel, valamint az OSF magyar ágenseinek közreműködésével készítették elő”.
(ŐM)