Külföld

A kínai jüannak kedveznek a szankciók

Elhibázott amerikai politika

Egyre több indiai vállalat köt jüanalapú elszámolási szerződéseket orosz vállalatokkal, hogy elkerüljék a nyugati szankciók által okozott esetleges fennakadásokat orosz partnereikkel, emellett pedig jelentős az indiai rúpia alapú elszámolás is – derül ki D. B. Bhaaskarának, az indiai Roerich Healthcare nevű indiai gyógyszergyár vezérigazgatójának interjújából, amit a Sputnik orosz állami hírügynökségnek adott.

A kínai valuta nemcsak a két ország között a gyógyszeriparban jelent meg, hanem az indiai UltraTech nevű cementgyártó is jüanban egyezett meg orosz partnerével. A kínai szakértők üdvözölték a lépést. Bár a Reuters hírügynökség szerint „ritka”, hogy a jüant Kínán kívüli országok kereskedelmi elszámolásra használják, a szakértők nem lepődtek meg, mivel a jüan egyre inkább megbízható alternatívájává válik az amerikai dollárnak.

Csao Hszijun, a kínai Renmin Egyetem Tőkepiaci Kutatóintézetének társigazgatója a Global Times kínai hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, az amerikai dollár dominanciájának csökkenése egyenes következménye annak, hogy az Egyesült Államok a dollárt saját céljainak elérésére használja, ami egyre megbízhatatlanabbá teszi a fizetőeszközt.

Kapcsolódó írásaink

Hongkongban ünnepelt Hszi

ĀFeleskette John Lee-t, a hivatalba lépő hongkongi kormányzót és kabinetjét a Hongkong kínai anyaföldhöz történő visszatérésének 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken