Külföld
Hongkongban ünnepelt Hszi

Hszi az egy ország, két rendszer elvét méltatta beszédében, mint mondta, „egy ilyen jó rendszeren nincs ok változtatni, ezt hosszú ideig fenn kell tartani”. Hangsúlyozta, mindemellett Peking teljes fennhatósággal rendelkezik Hongkong felett, nem tűr meg semmilyen külföldi beavatkozást. Hszi szerint a világ egyetlen országa sem hagyná, hogy a politikai hatalom olyanok kezébe jusson, akik nem szeretik, sőt elárulnák az országukat.
John Lee hangsúlyozta, hogy a brit gyarmati uralom alóli visszatérés óta eltelt 25 év során Hongkong számos kihívással nézett szembe, ám a központi kormányzat támogatásával a város képes volt áthidalni az akadályokat. Az új kormányfő az egy ország, két rendszer elvét nevezte a hongkongi stabilitás és jólét legjobb védőbástyájának.
Előző nap a kínai elnök arról beszélt, hogy az elmúlt öt évben Hongkong számos kihívással nézett szembe, ám kiállta az idők próbáját, és ismét virágzásnak indult. Hszi a csütörtöki hongkongi ünnepség után az éjszakát a szomszédos Sencsenben töltötte, majd reggel utazott vissza Hongkongba.