Külföld

Amerikai támogatással küzdenek Európában az abortusz korlátozásáért

Konzervatív hálózat

Példaként tekintenek az abortusz korlátozásának európai támogatói az amerikai legfelsőbb bíróság múlt heti ítéletére, amely a Roe kontra Wade precedenst hatályon kívül helyezve lényegében teljesen az államok hatáskörébe helyezte az abortusz szabályozását, írta a Politico.

A lap idézte Grégor Puppincket, a francia European Center for Law and Justice (ECLJ) kutatóintézet vezetőjét, aki nagyon pozitívnak nevezte az amerikai döntést. A jogász szerint az abortusz a Roe kontra Wade után ötven évvel továbbra is probléma, nem lehetséges a „normalizálása”. A lap kiemelte, hogy az ECLJ konzervatív jogszemléletet képvisel, Puppinck pedig felszólalt a budapesti CPAC Hungary konferencián is.

A Politico szerint az abortusznak Európában is vannak ellenzői, a mostani amerikai döntéshez hasonló sikert azonban még nem tudtak elérni, az amerikaiak ezért stratégiai tanácsokkal segítik a közpolitika és a közvélemény formálására törekvő európai partnereiket. A cikkben idézték egy abortuszpárti európai ernyőszervezet jelentését is, amely szerint a művi terhességmegszakítás ellenzői az Egyesült Államokban 2009 és 2018 között 81,3 millió dollárral támogatták a hasonlóan gondolkodó európai szervezeteket.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom