Külföld
A szerb lakosság többsége már nem kér az európai uniós csatlakozásból
Fordulópont
A belgrádi Demostrat közvélemény kutató cég adatai szerint a megkérdezettek 51 százaléka nemmel szavazna az EU-tagságra egy népszavazáson, és csupán csak 34 százalékuk támogatná azt. A kutatás arra is rávilágított, hogy a szerbek körében továbbra is jó a megítélése Oroszországnak, ugyanis mindössze tíz százalékuk szerint hibáztatható „nagyrészt vagy teljesen” az Ukrajnában dúló háborúért. „A szerb álláspontok szöges ellentétben állnak a legtöbb európai ország nézeteivel” – mondta Srecko Mihailovic, a Demostrat vezető kutatója újságíróknak a kutatási eredmények bemutatásakor.
Továbbá a szerbek által kedvelt világ vezetőinek listáján az élen van Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az orosz vezetőről 40 százalék mondta azt, hogy nagyra értékeli őt. A második helyen Hszi Csin-ping kínai elnök áll 12 százalékkal, míg a francia elnök, Emmanuel Macron 11 százalékot kapott. A Koszovóval való kapcsolatok rendezése továbbra is fontos kérdés az uniós csatlakozással kapcsolatban, ugyanakkor a szerbek 64 százaléka úgy nyilatkozott, hogy soha nem fogadnák el ezt.