Külföld

Jövőjéről is dönt a NATO Madridban

Orbán Viktor is részt vesz a találkozón

Háromnapos csúcstalálkozót kezd Madridban a NATO. Ma sajtó­tájékoztatót tart Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök, majd egy nyilvános fórumra és egy gálavacsorára is sor kerül.

Jövőjéről is dönt a NATO Madridban
Stoltenberg: A szövetség emeli a készültségben lévő katonák számát
Fotó: AFP/Kenzo Tribouillard

Szerdán és csütörtökön tanácskoznak az állam- és kormányfők, valamint miniszteri szintű egyeztetéseket is tartanak. A tervek közt szerepel a NATO új stratégiai koncepciójának elfogadása, amely a következő évtizedre meghatározza a szövetség céljait. Az Euractiv szerint először említhetik a dokumentumban fenyegetésként Kína befolyásszerzését, ám az európai országok megosztottak ebben a kérdésben. Először vesz részt a csúcstalálkozón Kisida Fumio miniszterelnök Japán képviseletében.

Napirendre kerül Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának ügye is. Ankara jelezte, hogy csak a Törökországgal szembeni fegyverembargó feloldása esetén hajlandó hozzájárulni a két ország csatlakozásához, valamint feltétel az is, hogy ne támogassák többé az Ankara által terrorszervezetnek tartott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) és Fethullah Gülen hitszónok követőit.

Tegnapi brüsszeli sajtótájékoztatóján Stoltenberg arról beszélt, hogy a NATO jóval 300 ezer fő fölé emeli a legmagasabb szintű készültségben tartott katonai erőinek létszámát, hogy kezelni tudja az Oroszország által jelentett biztonsági kihívásokat.

A csúcstalálkozón Orbán Viktor magyar miniszterelnök is részt vesz. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel egyeztetett, a Facebookon hangsúlyozta: „számunkra hazánk biztonságának garantálása és a béke megőrzése a legfontosabb”.

Nem az ukrajnai háború lesz a csúcstalálkozó egyetlen témája. José Manuel Albares spanyol külügyminiszter a hónap elején arról beszélt, hogy országa szeretné, hogy az illegális migrációt is hibrid fenyegetésnek minősítsék, a NATO pedig figyeljen oda jobban a déli államaira leselkedő, nem katonai jellegű fenyegetésekre.

Kapcsolódó írásaink