Külföld
Nem indulhatnak transzneműek a női sport mezőnyeiben
Világszerte súlyos hátrányok érik a nőket, ha biológiailag férfi sportolókkal kell megküzdeniük a dobogóért
Az amerikaiak nagy része ellenzi, hogy a transznemű nők, azaz olyanok, akik férfinak születtek, biológiai nők ellen versenyezzenek akár középiskolai, egyetemi vagy professzionális sportokban, derül ki a Washington Post és a Marylandi Egyetem felméréséből.
Az eredmények szerint az amerikai emberek 55 százaléka osztja ezt a véleményt, ha középiskolai sportról van szó, és további 58 százalék ellenzi a transzneműek ily módon való versenyzését az egyetemi vagy professzionális sportszámokban. Nagy arányban voltak elutasítók az emberek az ötlettel szemben a fia-tal transznemű lányok esetében is, 49 százalék ellenezte a transzneműek és a biológiai lányok közötti versenyzést. Tízből csupán három amerikai vélte úgy, hogy a transznemű nők minden gond nélkül versenyezhetnének a biológiai társaikkal.
A transznemű sportolók ügye a napokban ismét nagy figyelmet kapott, miután a Nemzetközi Úszószövetség (Fina) úgy döntött, a biológiailag férfinak született személyek, akiknél egy meghatározott korban (12 év) bármilyen formában beindult a férfi hormonok termelődése, kizárólag a férfiak mezőnyében indulhatnak, függetlenül az aktuális nemi identitástól vagy attól, hogy éppen mekkora a tesztoszteronszintjük. A transznemű úszók kizárólag akkor versenyezhetnek a női kategóriában, ha a nemváltás már 12 éves kor előtt megtörtént, és azóta egy bizonyos szint alatt maradt a tesztoszteronszintjük.
A Fina döntésével kapcsolatban egyetértését fejezte ki Sharron Davies brit olimpiai aranyérmes úszónő. Elmondása szerint büszke a sportjára és a Finára is, amiért kiálltak a nők fair sportolása érdekében. Egerszegi Krisztina magyar olimpiai bajnok úszónő szintén arról beszélt nemrég egy interjúban, hogy a férfisport az férfisport, a női pedig női. Szerinte akkor maradhatna fair a verseny, ha a transznemű sportolóknak lenne egy külön kategória. A transznemű versenyzőket érintő szabályozásra szintén pozitívan reagált a korábbi olim-piai bajnok, Caitlyn Jenner, aki maga is transznemű, eredetileg férfinak született, de már nőként él. Szerinte fair döntés született, ha valaki átesett a férfi pubertáskoron, akkor nem szabadna elvennie érmeket a női sportolóktól.
A Nemzetközi Úszószövetségéhez hasonló álláspontra jutott a Nemzetközi Rögbiliga is, amely megtiltotta a transznemű sportolók versenyzését a nemzetközi női meccseken, amíg nem hoz egyértelmű szabályozást az ügyben. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szintén bejelentette, hogy felülvizsgálja a transznemű sportolókra vonatkozó szabályait. A szak-értői egyeztetések már zajlanak, a szervezet szóvivője szerint orvosi, jogi és tudományos szempontból is körül fogják járni a témát.
Fiatal életekbe kerül a transzpolitika
Egy felmérés szerint azon amerikai államokban, ahol liberalizálták a tinédzsereknek a pubertásblokkoló hormonokhoz való hozzáférését, drasztikusan megnőtt a körükben az öngyilkosságok száma.
Nőtt a transznemű fiatalkorúak által elkövetett öngyilkosságok száma az Egyesült Államok egyes tagállamaiban 2010 és 2020 között a Heritage Foundation kutatóintézet tanulmánya szerint. Amikor a nemi átalakító műtétek utókezelése során alkalmazott gyógyszereket elérhetővé tették az amerikai fiatalok számára, a szakpolitikai várakozások szerint csökkennie kellett volna a fiatalkori öngyilkosságok számának. Ezzel szemben a tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy azokban a tagállamokban, ahol a kiskorúak könnyen hozzáférnek a pubertáskori hormonok termelését gátló gyógyszerekhez, nőtt a fiatalkori öngyilkosságok aránya.
A 12–23 év közötti fiatalok által elkövetett öngyilkosságok rátája 14 százalékos növekedést mutatott. A Heritage-tanulmány eredményei közvetlenül aláássák az LMBTQ-mozgalom legfőbb érvelését, miszerint az ezekhez a hormonokhoz való hozzáférés megnehezítése növeli az öngyilkosság kockázatát.
Dr. Jay Greene, a kutatóintézet tudományos főmunkatársa arra a következtetésre jutott, hogy a pubertásblokkolókhoz és a transznemű hormonokhoz való könnyített hozzáférés elősegítése a kiskorúak számára szülői beleegyezés nélkül növeli az öngyilkossági arányokat. Több amerikai transzjogi csoport is azt állítja, hogy a pubertásblokkolók biztonságosak, továbbá hogy a nemet megerősítő ellátáshoz való hozzáférés csökkenti az öngyilkossági arányokat. Ezeket a csoportokat szakértőként idézik egyes klinikák, a Demokrata Párt és a Joe Biden vezette kormányzat is. Greene jelentése rámutat arra, hogy ezeknek a gyógyszereknek a nemi diszfóriában szenvedő kiskorúak kezelésére gyakorolt hatásait soha nem vetették alá nagyszabású vizsgálatnak.
Röviden
A Target amerikai divatcég transznemű gyerekeknek szánt ruhákat és kellékeket kezd forgalmazni, többek közt mellkasleszorítót, ami lapos mellkas látszatát kelti. Emellett olyan ruhákat is árulnak majd, amelyek az LMBTQ-mozgalmat népszerűsítik a gyerekek közt, mint például „A transzjogok emberi jogok” feliratú pólót.
Egy michigani főügyész azt javasolta, hogy minden iskolába kellene egy drag queen (kihívó női ruhába öltözött férfi). Dana Nessel főállamügyész szerint a drag queenek mindent jobbá tesznek. Matt DePerno republikánus államügyészjelölt szerint a diákok le vannak maradva az olvasásban, eközben Nessel az óvodásoknak szóló drag show-kat követeli.
Három pittsburghi anya indított pert, hogy megakadályozza, hogy egy tanárnő a gyerekeiket a nemi átváltoztatásról kapcsolatos témákról oktassa. A kereset bírósági végzést kér, hogy állítsák le a nemi kérdésekkel kapcsolatos oktatást. A szülők szerint a tanárnő megsértette az alkotmányt azzal, hogy nemi ideológiát tanított az általános iskolai osztályban. (DD)