Külföld

Hölvényi: Afrikában fenntartható megoldásokat kell biztosítani

Afrikában fenntartható megoldásokat kell biztosítani segélyek helyett - hangsúlyozta Hölvényi György, a KDNP európai uniós parlamenti képviselője keddi sajtóközleményében.

Hölvényi: Afrikában fenntartható megoldásokat kell biztosítani
Hölvényi György
Fotó: MH

A képviselő, aki egyben az Európai Néppárt fejlesztéspolitikai szakmai koordinátora, a héten Brüsszelben tartott, az uniós bizottság által szervezett Európai Fejlesztési Napok című rendezvénysorozaton vett részt, ahol az afrikai kontinens egészégügyi rendszerével kapcsolatos panelbeszélgetésben szólalt fel.

Elmondta, hogy az afrikai kontinens sürgető kihíváskkal néz szembe többek között az egészségügy terén, a helyzetet a koronavírus-járvány és Oroszország ukrajnai inváziója is súlyosbította. Afrikában tízezer emberre mindössze két orvos és kilenc ápoló jut, ezeken az arányokon javítani kell - tette hozzá.

Mint mondta, az afrikai lakosság 40 százaléka 15 év alatti, ami nagy lehetőséget jelent a kontinens számára a gazdasági fellendülés szempontjából, de ehhez a minőségi oktatásba és szakképzésbe is kell forrásokat fektetni.

Rámutatott arra, hogy 36 millió afrikai gyermek nem jár iskolába, az általános iskolai tanárok alig fele rendelkezik megfelelő szakirányú végzettséggel. Véleménye szerint a felnövekvő generációknak piacképes tudást kell biztosítani, például az egészségügy területén. „Afrika kihívásaira nem a migráció, hanem a biztonság elősegítése, a minőségi oktatás biztosítása és a munkahelyteremtés a valódi válasz” - tette hozzá.

A KDNP politikusa felhívta a figyelmet arra, hogy képzett egészségügyi dolgozók nélkül egy ország sincs biztonságban, világos tehát, hogy csakis az egészségügyi képzésbe való befektetéssel teremthető meg a jövő kihívásainak ellenállni képes ellátórendszer. Hölvényi György azt is elmondta, hogy a fejlesztési források a feladat mértékéhez képest szűkösek, ezért sokkal célzottabban és hatékonyabban kell azokat felhasználni. „Ebben különösen fontos szerep jut a helyi, megbízható partnereknek, mint az egyházi szervezetek, amelyek a szubszaharai régióban az oktatás és egészségügyi ellátás 40 százalékát biztosítják” - emelte ki.

Hozzátette: a koronavírus-járvány utáni újjáépítés akkor lesz sikeres Afrikában, ha a fejlesztéspolitika meghaladja a segélyező és segélyezett viszonyrendszert, ami legfeljebb rövid távú sikerekhez vezethet. „Ehelyett kölcsönös tiszteletre és felelősségvállalásra épülő, helyi igényekre reagáló együttműködésre van szükség. Ez jelent valódi, hosszú távú, fenntartható megoldást” - mutatott rá.

Hardi Richárd Kongóban szolgáló missziós szemészorvos a panelbeszélgetésben arról beszélt, hogy körzetébe három kongói régió tartozik mintegy 8 millió pácienssel. Véleménye szerint Kongóban sok az orvos, de nem kaptak minőségi oktatást. Mint mondta, a nem állami szervezetek szerepe alapvető az egészségügyhöz való hozzáférésben, a fejlesztési forrásokat megfelelő, nyomon követhető módon költik el, együttműködésben az illetékes állami intézményekkel, de az egészségügyi szektor működését akadályozza az alapvető infrastruktúra hiánya.
 

Kapcsolódó írásaink