Külföld
Francia választások: balra vagy nagyon balra
Az első forduló igazi győztese Jean-Luc Mélenchon radikális koalíciója, amely alapjaiban megváltoztatná az ország közigazgatását

Ha a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában lehet egyáltalán többségről beszélni, akkor az a nem szavazók aránya lehetne, mivel az urnáktól távol maradók aránya 52,48 százalékra rúgott. A szavazói apátiát egy érdektelenségbe torkolló választási kampány előzte meg, amit Emmanuel Macron francia elnök a megfigyelők szerint kicsit félvállról vett. Ez a hozzáállása még sokba kerülhet, hiszen az eredmények alapján szinte egyforma szavazati arányt szerzett (25,75 százalék) a Jean-Luc Mélenchon által vezetett radikális baloldali összefogással (NUPES) egyetemben, amely 25,66 százalékos támogatottságot kapott. Ez azt jelenti, hogy Macron pártja komoly kompromisszumokba kényszerülhet majd a NUPES szocialistáival és kommunistáival.
Az előző nemzetgyűlés összetételéhez képest Marine Le Pen jobboldali pártja, a Nemzeti Tömörülés tudta a leginkább növelni képviselői számát. Teljesítményük mégis sokak számára csalódást okozott, akik az áprilisi elnökválasztások mentén úgy gondolták, a júniusi választások főként a Le Pen-féle nemzeti vonal, és a Macron képviselte centrista liberális erők közötti megmérettetés lesz. Az elért 18,67 százalékos támogatottsággal a Nemzeti Tömörülés viszont ismét önálló frakciót alakíthat, miközben a hagyományos jobboldal, a tíz százalékot elérő Köztársaságiak frakciója a felére csökkenhet.
Mélenchon vörös-zöld koalíciójának előretörése már Macron liberálisait is aggasztja, Amélie de Montchalin, az ökológiai átmenetért felelős miniszter róluk úgy vélekedett, „Jean-Luc Mélenchon nem a hatalomra, hanem az anarchiára törekszik, az intézményeink gyengítésére”. A Nemzeti Tömörülés ideiglenes vezetője, Jordan Bardella szerint pedig „egyrészt vannak olyanok, akik Franciaországot a felülről jövő ragadozóknak akarják kiszolgáltatni, és kereskedőházzá akarják tenni – célzott Macronra. – A másik oldalon pedig olyanok, akik Franciaországot egy gigantikus házfoglaló tanyává akarnák változtatni” – mondta Jordan Bardella a NUPES-re utalva.