Külföld
Biztosítani kell a magyarok jogait
Novák: Sikeres volt a bukaresti találkozó

Világosan és egyértelműen tükrözi a magyar álláspontot a Bukaresti Kilencek által elfogadott nyilatkozat – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök. A magyar államfő Klaus Iohannis román és Andrzej Duda lengyel elnök meghívására vett részt a Bukaresti kilenceket alkotó négy visegrádi ország, a három balti állam, valamint Románia és Bulgária csúcstalálkozóján. A találkozó után Novák Katalin azt írta közösségi oldalán, hogy sikeres találkozón vannak túl, és a nyilatkozat is tükrözi a beiktatási beszédében az egy hónapja tíz pontban megfogalmazottakat. Közölte, határozottan elítélik Oroszország Ukrajna elleni indokolatlan agresszióját. Megerősítették elkötelezettségüket Ukrajna szuverenitása és demokratikus működése mellett.
Ez azt is jelenti, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak teljes körű biztosítása az ukrán állam mindenkori kötelezettsége – szögezte le a magyar államfő. Hozzátette, a háború miatt éppen azokban a térségekben kerülhet veszélybe a biztonságos élelmiszer-ellátás, ahol most is nehezek az életkörülmények, így a migráció további növekedésére számíthatunk. A magyarországi haderőfejlesztés pedig gyors ütemben halad, 2024-re a magyar védelmi költségvetés eléri majd az ország GDP-jének két százalékát, amely így eléri a NATO által előírt hányadot. Vállalásainkat teljesítjük és nem állunk meg, az országunk, a térségünk és szövetségeseink biztonsága mindennél előbbre való – fűzte hozzá.
Novák Katalin kétoldalú megbeszélést folytatott Andrzej Duda lengyel elnökkel is. A magyar államfő azt közölte, három héttel ezelőtti Lengyelországban lezajlott megbeszélésükhöz hasonlóan most is barátian tudtak beszélni egymással.