Külföld
Elhúzódó háború, orosz részsikerek
Az invázió fő céljának a szóvivő a Donyec-medence lakosságának védelmét nevezte, amelynek érdekében, mint mondta, minden intézkedés megtörténik. Peszkov az elért eredmények között sorolta fel, hogy számos lakott terület „szabadult fel” az ukrán fegyveres erők „nácibarát és kimondottan nacionalista elemeitől”, és hogy az emberek elkezdhették a békés élet megteremtését.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő is azt mondta, a „különleges hadművelet” mindaddig folytatódik, amíg minden célját el nem érte, beleértve Ukrajna „demilitarizálását és nácitlanítását”. Beszélt arról is, hogy az ukrán gabona exportját nem Oroszország, hanem az ukrán tengeri aknazár akadályozza.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt nyilatkozta, hogy elhúzódó háborúra számít. Megjegyezte, a legtöbb háború a tárgyalóasztal mögött ér véget, és feltehetően nem lesz másképp ebben az esetben sem. Legfrissebb jelentésében a brit katonai hírszerzés azt írta, hogy Ukrajna északi részén költséges kudarcba fulladt az orosz invázió, a délkeleti országrészben viszont taktikai szinten sikereket értek el. Úgy látják, az orosz hadsereg mára a „felmorzsolás stratégiájára” állt át, és így lassú, költséges területnyereségeket ér el a Donyec-medencében.
A napokban tárgyalt egyébként Olekszandr Szusko, a Nyílt Társadalom Alapítványok ukrajnai vezetője Soros Györggyel és fiával, Alexanderrel. A milliárdos NGO-hálózatának örököse a Twitteren úgy fogalmazott, „sosem hagyjuk magára Ukrajnát és a munkát, amit ott végeztünk az elmúlt több mint harminc évben”. Idősebb Soros nemrég a davosi Világgazdasági Fórumon arról beszélt, a konfliktus a harmadik világháború kitörésével fenyeget. A spekuláns beszédében a Nyugatot Oroszország legyőzésére szólította, valamint Kínát is óriási veszélyként értékelte a nyílt társadalom eszméjére.