Külföld

Tévúton halad az olasz politikában a jobboldali Lega politikai stratégiája

Kormány és ellenzék

Jócskán visszaesett a Matteo által vezetett jobboldali Lega népszerűsége, a közvélemény-kutatások szerint a 2019-es 30–35 százalékos népszerűséghez képest jelenleg mindössze 16 százalékon áll.

Tévúton halad az olasz politikában a jobboldali Lega politikai stratégiája
Matteo Salvini
Fotó: AFP/NurPhoto/Alessandro Bremec

A szakértők szerint a párt népszerűség vesztésének a hátterében az áll, hogy míg Salvini a Giuseppe Conte közép-bal kormányában sikeresen tudta képviselni migrációellenes álláspontját, addig a jóval baloldalibb Mario Draghi-féle kormányban ezt nem tudja megtenni. Ezzel pedig a Lega egyre jobban távolodik a korábbi jobboldali állásponttól a migráció kérdésében. Nem úgy Giorgia Meloni Fratelli d’Italia (FdI) nevű pártja, amely kitartott az ellenzéki szerep mellett, és nem csatlakozott az úgynevezett nagykoalícióhoz. Ezt pedig, úgy tűnik, a választók jobban értékelik, mint a kormányzati pozíciót egy baloldali pártok által dominált koalícióban.

Az adatok szerint ugyanis az FdI 22 százalékos népszerűségével a legsikeresebb olasz párt, amely 2019-ben – a Lega csúcspontján – még csak 6,5 százalékon állt. Meloni korábban kijelentette, nem hiszi, hogy a jobboldal csak úgy lehet szalonképes, ha kiegyezik a balliberális oldallal. A két párt együttműködését az is megnehezítette, hogy Salvini korábban egy közös pártban akarta egyesíteni az olasz jobboldalt, együtt a FdI-vel és a Forza Italia-val (FI) – utóbbi jelenleg nyolcszázalékos támogatottsággal rendelkezik. Az is megjegyzendő, hogy habár az országos politikában komoly ellenfél a Salvini és a Meloni által vezetett két párt, a helyi és a regionális szinteken továbbra is együttműködnek.

Kapcsolódó írásaink