Külföld

Balra jelez a német CDU új vezetője

Merz: Feminista külpolitika

Nem váratott magára sokáig azok csalódása, akik Friedrich Merz, a német kereszténydemokraták közelmúltban megválasztott vezetőjétől a párt régebbi keresztény és konzervatív arculatának visszanyerését remélték.

Balra jelez a német CDU új vezetője
Gyorsan jött Friedrich Merz politikai irányváltása
Fotó: AFP/Soeren Stache

Sok más európai, történelmileg konzervatív politikai mozgalom vezetőjéhez hasonlóan, akik a nemzeti szuverenitást és a kulturális marxizmus túlkapásait hangsúlyozva szerezték meg választóik szavazatait, Merznek is csupán hónapokba tellett, hogy végül csatlakozzon a progresszív baloldal politikai üzenetéhez.

Egy a Der Spiegel lapnak adott interjúban ugyanis a német politikus megváltoztatta a „feminista külpolitikáról” korábban alkotott véleményét, ehelyett ezt most egy „fontos kérdésnek tartja”. Pálfordulását azzal magyarázta, hogy „empirikus bizonyítékok szolgálnak arra, hogy ha nők is részt vesznek bizonyos béketárgyalásokon, akkor az ott elért megállapodások tovább maradnak érvényben”. 

Azt már viszont nem árulta el, hogy eddig az elképesztő felismerésig milyen empirikus bizonyítékok alapján érkezett el. Merz pártjában az ősszel a tárgyalóasztalra kerülhet a nők számára fenntartott kvótarendszer is, amely a CDU-ban betöltött pozíciókat nem érdemek, vagy a képzettség szerint osztaná el, hanem nemi szempontok szerint. A pártelnök ezt a kérdést illetően saját javaslatait két hét múlva ismerteti.

Merz néhány héttel ezelőtt még parodizálta a német zöldpárti külügyminiszter, Annalena Baerbock által emlegetett feminista külpolitika fogalmát, amely a kormánykoalíciót képező három párt megegyezésében is helyet talált magának. A kereszténydemokrata politikus ezt még egy parlamenti vitában is kipallérozta, most azonban úgy fogalmazott, „sosem vitattam, hogy ennek a fogalomnak helye van a külpolitikában”.

Kapcsolódó írásaink

A CDU visszatért

ĀÚjabb választást veszített a német baloldal, kormányátalakítás jöhet