Külföld

Már a fősodrú média is kezdi elismerni, nem Ukrajna nyer

Kijev hazánk mellett a világ nagyhatalmait ishibáztatja, amiért nem tudja legyőzni Oroszországot

A külügyminisztérium szerint nem segíti hazánk és Ukrajna partnerségét, hogy Kijev fenyegeti Magyarországot. Az ukrán vezetés továbbra is még több fegyvert és erősebb Oroszország elleni fellépést követel a világtól. Az amerikai médiában kivételesen egy realista tudósítás is megjelent a frontról.

Már a fősodrú média is kezdi elismerni, nem Ukrajna nyer
Rosszabb a helyzet a fronton, mint azt a nyugati média eddig bemutatta
Fotó: AFP/Aris Messinis

Megdöbbentő és elfogadhatatlan az ukrán energiaügyi miniszter tanácsadójának a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban tett kijelentése Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerint. A politikus a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében elmondta, beszélt Ljubov Nepoppal, Ukrajna budapesti nagykövetével, akinek elmondta, Magyarország minden bajban lévőnek segít, de a magyar energiabiztonságot támadó nyilatkozatok nem segítik a partnerséget.

Kiemelte, a magyar kormány álláspontja világos, az ország energiaellátása biztosított, a magyar családokat és a rezsicsökkentést megvédték és meg is fogják védeni. „Nem engedjük, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg” – nyomatékosította az államtitkár.

Menczer Tamás arra reagált, hogy csütörtökön Olena Zerkal az ukrán energiaügyi miniszter tanácsadója azzal fenyegette meg hazánkat, hogy „akár valami történhet” is a Barátság kőolajvezetékkel, amelyen keresztül Magyarország – és a régió több másik országa is – kapja az Oroszországból érkező kőolajat. Zerkal továbbá azzal vádolta Magyarországot, hogy a háborút arra használja fel, hogy zsarolja az uniót.

Eközben úgy tűnik az ukrán vezetés, továbbra sem, de a nyugati média lassan elkezdi elfogadni a realitásokat az ukrajnai hadi helyzettel kapcsolatban. Dimitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Twitteren beszélt arról, hogy nagyon rossz a katonai helyzet Kelet-Ukrajnában. Még annál is rosszabb a helyzet, mint amit az emberek mondanak – fogalmazott. Kuleba hozzátette, országának sürgősen nehézfegyverekre van szüksége. Ennek ellenére arról beszélt, ha Oroszország tűzszünetet kér, akkor kétszer-háromszor is meg fogják fontolni annak elfogadását.

Volodimir Zelenszkij továbbra is a nyugatot hibáztatja a kialakult helyzetért. Legutóbbi videóüzenetében arról beszélt, hogy a világ nagyhatalmai „flörtölnek” Oroszországgal ahelyett, hogy megszorongatnák.

Ugyanakkor lassan, de érzékelhetően változik a nyugati fősodrú média hozzáállása az ukrán–orosz háborúhoz. A Washington Post (WaPo) legutóbb már meglepően negatív értékelést közölt arról, hogy az USA által támogatott és felszerelt ukrán erők valójában hogyan állnak. A WaPo tudósításában már arról írt, hogy az ukrán hadsereg egyre kevésbé képes hatékonyan felvenni a harcot az orosz hadsereggel, ami növeli az ukrán katonák demoralizáltságát. Egyre többen adják meg magukat, és sokkal nagyobb ukrán veszteségekről számoltak be, mint korábban.

Félnek a svédországi menekültek

A Nyheter Idag svéd napilap szerint az olofströmi menekültszálláson lakó ukrán nőket arra figyelmeztették a helyi hatóságok, hogy ne öltözzenek úgy, ami kiprovokálhatná az ott elszállásolt „más kultúrájú” férfiakat. Gitana Bengtsson, aki a menekült nőket segíti úgy fogalmazott, ezek a nők egyáltalán nem öltöznek kihívóan, csak pontosan úgy, mint bármelyik átlagos svéd nő.

A szállás vezetője viszont felkérte az ukrán hölgyeket, hogy sem szoknyában, sem rövidnadrágban ne mutatkozzanak a migráns férfiak előtt. Az elmúlt hónapokban számos hír érkezett arról, hogy az ukrán nőket inzultusok és fizikai támadások érték a svéd menekültszállásokon, több esetben migráns férfiak törtek be szobájukba is. „Azt mondták Svédország biztonságos hely, de én nem ezt tapasztalom”, mondta egyikük a svéd rádiónak.
(DD)

Csettintésre nem lesznek tankok

A német kormány meglepődését fejezte ki Steffen Hebestreit kormányszóvivő Andrzej Duda lengyel államfő azon követelésével kapcsolatban, hogy az Ukrajnának adományozott 240 elavult lengyel tank helyébe ugyanennyi modern tankot várnak Berlintől cserébe.

Heberstreit úgy fogalmazott, a német szövetségi kormány csodálkozik ezen a követelésen, tudomásul is veszi, de ez nem azt jelenti, hogy elismeri. Hozzátette, Berlin sosem ígért egy ilyen cserét a lengyeleknek. Varsó Ukrajnának küldött régi T–72-es szovjet harckocsijaiért cserébe darabonként 15–20 millió euró értékű Leopárd 2A7 tankokat vár a németektől térítésmentesen. Annalena Baerbock német külügyminiszter úgy fogalmazott, kormánya nem tud előállítani ekkora mennyiségű modern hadfelszerelést úgy, hogy csak „csettint egyet”.
(DD)

Kapcsolódó írásaink