Külföld

Újra feleslegesen féltik a magyar jogállamot

Miközben Pásztor Emese és Sanjay Sethi szerzők Orbán Viktor miniszterelnököt és kormányát Európa tekintélyelvű fekete bárányaként próbálják beállítani, végső soron nem veszik észre a sajátos jogrendünk lényegét – reagált Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a háborús veszélyhelyzet bevezetésére adott nemzetközi reakciókra az EUobserver felületén.

Újra feleslegesen féltik a magyar jogállamot
Kovács Zoltán szerint a 2020-as forgatókönyv ismétlődik meg
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Kovács Zoltán kiemeli, nem arról van szó, hogy a kormány felhatalmazást kapott arra, hogy a rendeleteivel felülírhassa az Országgyűlést, és korlátozza a politikai és polgári jogokat. Egyesek még Hitlerre is tettek utalásokat (a volt finn nagykövet és mások), és azt állították, hogy Orbán Viktor felfüggesztette a magyar Országgyűlés működését. Ehelyett a különleges jogrend a magyarok életének és biztonságának védelmét szolgálta, valamint azt, hogy az ország még erősebben tudjon kijutni a járvány okozta válságból, mint ahogy belekerült.

Emlékeztet: 2020 tavaszán a világjárvány miatt bevezetett különleges jogrenddel kapcsolatban is ugyanazokat a hamis bírálatokat fogalmazták meg a nemzetközi médiában, mint most. A balliberális, fősodratú médiumok a magyar demokrácia eróziója és Orbán Viktor miniszterelnök rendeleti kormányzása miatt aggódtak.

Ennek ellenére az akkori veszélyhelyzet nem taszította hazánkat tekintélyelvű zűrzavarba. Ehelyett lehetővé tette a kormány számára, hogy gyors intézkedéseket hozzon – szögezte le Kovács. Most is arról van szó, hogy a szabályozás a kormány számára eszközöket biztosít a magyar nemzetbiztonsági érdekek védelméhez, a családok védelméhez és ahhoz, hogy ne sodródjon bele az ország az orosz–ukrán háborúba.

Az államtitkár arra is emlékeztetett, hogy a kormány lépéseit a továbbiakban is az Országgyűlésnek is jóvá kell hagynia.

Kapcsolódó írásaink