Külföld
Nyugaton erősít az orosz hadsereg
Eddig 1908-an adták meg magukat a körülzárt mariupoli Azovsztal acélműből – jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pénteken. Emlékeztetett arra is, hogy korábban 1387 ukrán tengerészgyalogos tette le a fegyvert a mariupoli Iljics fémműnél. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) pénteken Genfben közleményt adott ki, amely szerint „minden oldalról” alkalma nyílik a hadifoglyok felkeresésére és a hozzátartozók értesítésére.
A karitatív szervezet ugyanakkor megjegyezte, hogy „sokkal több család vár válaszra” ezért sürgette, hogy mind a fogva tartott katonákhoz, mind a civilekhez teljes hozzáférése lehessen. Sojgu azt is bejelentette, hogy tizenkét új katonai egységet és alegységet hoznak létre Nyugat-Oroszországban az év végéig.
Az orosz védelmi miniszter szerint a nyugati stratégiai irányban egyre nagyobb a katonai fenyegetés, egyebek között Finnország és Svédország lehetséges NATO-csatlakozása miatt. „Intézkedéseket hozunk ennek megfelelő ellensúlyozására. Ilyen körülmények között aktívan javítjuk a csapatok harci összetételét” – fogalmazott.
Az orosz tárcavezető azzal vádolta meg az ukrán fegyveres erőket, hogy az orosz csapatok előrenyomulását késleltetni próbálva nem engedik ki a helyi lakosokat a városokból és településekről, élő pajzsként használva őket. „Mivel a kijevi rezsim vereséget szenvedett a terepen, igyekszik legalább rövid távú sikereket elérni bizonyos területeken, és ezeket nagy sikereknek beállítani” – hangoztatta.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök éjjeli üzenetében azt közölte, Oroszország még nagyobb nyomást próbál helyezni az országra, folyamatos csapások érik Odessza városát is, a Donbasz pedig teljesen megsemmisült – fogalmazott. Eközben az orosz csapatok az ország nyugati és középső területein fekvő infrastruktúrát is támadják.
Denisz Prokopenko, az Azov ezred parancsnoka videóüzenetében azt állította, hogy a súlyosan sebesült katonák, akiket a napokban evakuáltak az Azovsztal üzemből orosz megszállás alatti területre, már fogolycserével ukrán ellenőrzésű területre kerültek. Kijev egyelőre nem kommentálta Prokopenko állítását.