Külföld

Finnország szavaz a NATO-csatlakozásról

Svédország egyelőre nem döntött a szavazásról

Az ukrán-orosz háború árnyékában Finnország és Svédország hosszú ideje fontolgatja a NATO-csatlakozási kérelem benyújtását. Ezzel a lépéssel Oroszország katonai értelemben fokozatosan kiszorulna a Baltikumról, következményei pedig beláthatatlanok, amennyiben az orosz vezetés fenyegetésként értelmezi. 

Finnország szavaz a NATO-csatlakozásról
Sanna Marin, Finnország miniszterelnöke Brüsszelben nyilatkozott a finn NATO-csatlakozási kérelemről
Fotó: AFP

A svéd védelmi miniszter, Peter Hultqvist szerint Svédország és Finnország NATO-tagsága erősítené az északi katonai képességeket. Kijelentette: „ha Svédország és Finnország csatlakozik a NATO-hoz, azzal mindkét fél erejét és előnyeit kihasználnánk”, továbbá hozzátette, hogy fontos tényező egymás erejének kiegészítése, pótlása illetve a közös akciótervezés is.

Amennyiben hivatalosan is NATO tagokká válnak, a miniszter szerint erejük erősebb lesz. „Ez történhet, ha úgy döntünk, hogy csatlakozunk a NATO-hoz” - zárta beszédét. Hultqvist azonban később nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy támogatja-e Svédország NATO-csatlakozását. A finn elnök és miniszterelnök május 12-én hivatalosan bejelentették, hogy támogatja az ország NATO-tagságát. A tagság iránti kérelemről szóló végleges döntéshez azonban parlamenti szavazásra van szükség.

Peter Hultqvist, a svéd szociáldemokrata párt politikusa
Peter Hultqvist, a svéd szociáldemokrata párt politikusa
Fotó: AFP

Háborús nyomás alatt születhet döntés 

A svéd Szociáldemokrata Munkáspárt május 15-én fog dönteni Svédország észak-atlanti szövetségi tagságának kilátásairól. Sauli Niinistö Finnország elnöke várhatóan a héten jelenti be, hogy támogatja Helsinki esetleges NATO-csatlakozási kérelmét. A múlt héten Sanna Marin finn és Magdalena Andersson svéd miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy amennyiben országaik a NATO-csatlakozás mellett döntenek, a tagsággá válás folyamatát fel kell gyorsítani. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára korábban már nyilatkozott arról, hogy lenne lehetőség arra, hogy Finnországot és Svédországot „elég gyorsan” beléptessék a szövetségbe.

"Amennyiben Finnország a jelentkezés mellett döntene, nagy szeretettel fogadnánk a NATO-ban. A csatlakozási folyamat zökkenőmentes és gyors lenne" - mondta a főtitkár. „Finnország a NATO egyik legközelebbi partnere, kiforrott demokrácia, tagja az Európai Uniónak, és fontos tényezője az euroatlanti biztonságnak." - nyilatkozta. Ann Linde svéd külügyminiszter megjegyezte a témával kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok biztonsági garanciákat nyújt Stockholmnak, miközben az Észak-atlanti Szövetséghez való csatlakozásra pályázik. Mette Frederiksen dán kormányfő a Twitteren úgy nyilatkozott: a finn csatlakozás erősítené a NATO-t és a közös biztonságot. Hozzátette: Dánia mindent megtesz majd annak érdekében, hogy minél gyorsabban lezárják a csatlakozási folyamatot.  
 

Balról jobbra: Sanna Marin finn miniszterelnök és Sauli Niinistö finn elnök
Sanna Marin finn miniszterelnök és Sauli Niinistö finn elnök (b-j)
Fotó: AFP

A Kreml reakciója

Finnország NATO csatlakozását a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov Oroszországot fenyegetőnek jellemezte. „Egy újabb NATO-bővítés nem teszi stabilabbá és biztonságosabbá kontinensünket„ - magyarázta Peszkov. Azt is elmondta, hogy Finnország NATO-csatlakozása után Oroszország külön elemzést fog végezni a szükséges biztonsági intézkedések kidolgozása érdekében. „Ha emlékeznek, a jelenlegi elnök és főparancsnok utasítást adott arra, hogy a NATO keleti szárnyának megerősítésével összefüggésben dolgozzunk ki egy listát a nyugati szárnyaink megerősítésére irányuló intézkedésekről. A NATO felénk tart. A helyzet kiegyensúlyozása és biztonságunk szavatolása érdekében szükséges egy speciális elemzés a szükséges intézkedések kidolgozására” - nyilatkozta Peszkov. „Minden attól függ, hogy mennyire fog a NATO katonai infrastruktúrája közelebb költözni a határainkhoz” - mondta.

A volt orosz miniszterelnök, Dmitrij Medvegyev Telegram-csatornáján kommentálta a NATO aktuális bővítése és az atomháború közti összefüggésekkel kapcsolatos felvetéseket. „A tézis, mely szerint Oroszország nukleáris konfliktussal ijesztgeti a világot, a legfontosabb napirendi kérdéssé vált”. Úgy fogalmazott: „a nyugati országok által Oroszország ellen indított proxy-háborúval összefüggésben” szeretné nagyon világosan megfogalmazni azt, ami egyébként „minden értelmes ember számára nyilvánvaló„.

Dmitrij Medvegyev, Oroszország volt elnöke
Dmitrij Medvegyev, Oroszország volt elnöke
Fotó: AFP

Nemzetközi fogadtatás

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a közösségi médiában üdvözölte Finnország  NATO-csatlakozási kérelmének tervét. A lengyel miniszterelnök Twitter-bejegyzésében reagált arra, hogy Sauli Niinistö és Sanna Marin közös közleményben bejelentették: támogatják, hogy Helsinki minél hamarabb benyújtsa csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. Morawiecki úgy ítélte meg: a finn döntés „nagyon jó hírt jelent Európa és Lengyelország biztonsága számára”. Varsó Finnország minél gyorsabb csatlakozása mellett áll ki - tette hozzá.

Mateusz Morawiecki, Lengyelország államfője
Mateusz Morawiecki, Lengyelország államfője
Fotó: AFP

Kapcsolódó írásaink