Külföld
Biden pálfordulásáról hallgat a liberális sajtó
Legfőbb jóként védi az abortuszt az amerikai radikális baloldal

Los Angelesben egy rendőr megsérült, amikor az abortuszpárti aktivisták kövekkel dobálták meg a rendfenntartókat. Washingtonban a Legfelsőbb Bíróság előtt is a szélsőbaloldali tüntetők olyan feliratokat tartottak fel, mint „A kényszeranyaság fasiszta erőszak”.
A Demokrata Párt politikusai is sorra ítélték el a bíróság döntését. Elizabeth Warren demokrata párti szenátor például extrémistáknak és szélsőjobbosoknak titulálta a bíróságot. A vitába beszállt Joe Biden elnök is, aki úgy fogalmazott:
„a nők döntési joga alapvető”.
Ez viszont komoly pálfordulásnak számít Biden véleményét illetően, hiszen 1982-ben, amikor még De-laware állambeli szenátorként dolgozott, maga is aláírt egy törvénymódosítási indítványt, amely az érintett abortusztörvényt enyhítette volna. A Biden által is aláírt módosítványban az olvasható, hogy „az abortuszhoz való jogot nem kezeli az amerikai alkotmány”. Biden akkoriban úgy nyilatkozott, hogy mint római katolikus nem volt biztos abban, hogy a véleményét ráerőszakolhatja az országra, mégis aláírta a javaslatot.Világszerte radikális baloldali és extrém feminista mozgalmak az abortuszkérdést politikai kérdésként kezelik, és agresszív kampányt folytatnak a keresztény, vagy konzervatív hátterű vélemények ellen.
A terhességmegszakítást alapvetően egészségügyi témának veszik, és nem ismerik el az emberi magzat élethez vagy védelemhez való jogát. A vita ma már ott tart, hogy jogilag büntethetővé akarják tenni a terhességmegszakítást fontolgató nők „befolyásolását”. Ez negatívan érintheti több gyermekvédelmi szervezet tevékenységét, akik felajánlják a várandós nőknek, hogy befogadják újszülött csecsemőjüket, és gondoskodnak róla, ha nem folyamodnak az abortuszhoz.