Külföld
Görögországi NATO-gyakorlatot bojkottál Törökország
Tigris-találkozó
A török média védelmi forrásokra hivatkozva arról adott hírt, hogy a török légierő szerint elfogadhatatlan volt a görög fél által a gyakorlat technikai leírásában használt nyelvezet, amelyet a török kérés ellenére sem volt hajlandó megváltoztatni, Ankara ezért döntött a távolmaradás mellett. Ugyanakkor más források azt sugallják, hogy valójában Görögország zárta ki Törökország részvételét a hadgyakorlatból, mondván, Ankara se nem szövetségese, se nem barátja. Az utóbbi időben újra elmérgesedett a viszony a két mediterrán NATO-tag között, múlt héten Athén hivatalosan is tiltakozott mind Ankaránál, mind a NATO-nál hogy a török légierő tömegesen légtérsértéseket követ el a görög légtérben, Athén szerint volt, hogy 24 óra alatt 125 ilyenre került sor. Törökország szintén azzal vádolja Görögországot, hogy folyamatosan megsérti az ország légterét.