Külföld
Bajban a politizáló Walt Disney
Mesék helyett genderpropagandát és radikális baloldali ideológiákat akart terjeszteni a szórakoztató óriáscég

Az Orlando város melletti több mint száz négyzetkilométeren elterülő telek, ahol a Walt Disney World Resort is megtalálható, gyakorlatilag egy a Disney által kormányzott autonóm terület volt.
A cég igazgatója, Bob Chapek azonban az év elején radikális genderideológiát támogató csoportok nyomására felszólalt az új floridai törvény ellen, amely tiltja a transzneműség és nemváltoztatás népszerűsítését kiskorúaknak szánt oktatási anyagokban. A politikai erényfitogtatás azonban komoly bevételkiesést okozott a Disneynek. Azonfelül, hogy egyes szülői csoportok a cég termékeinek bojkottjára szólítottak fel, a Disney részvényei is az egy évvel ezelőtti 182 dolláros ár helyett ma csak 130 dollárt érnek. Ron DeSantis floridai kormányzó emellett a minap az úgynevezett kritikai fajelméletre és más „indoktrináló koncepciókra” tett utalások miatt elutasította a 2022–2023-as tanévre kiadott matematika tankönyvek több mint negyven százalékát is.
A kormányzó szerint egyes könyvkiadók mintha csak átcsomagolták volna a szövetségi alaptanterv alapjain készült kiadványaikat, és egészen bizarr módon éppen az általános iskolások számára készült könyvekben helyeztek el olyan indoktrináló fogalmakat, mint a „faji esszencializmus”. Az úgynevezett „kritikai fajelmélet” szerint a rasszizmus, vagyis a fajgyűlölet szerves része az Egyesült Államok történetének, törvényeinek és intézményrendszerének, és „a fehérek” uralják az amerikai politikát és oktatási rendszert is.