Külföld

Új orosz támadás indult Ukrajnában

Egyre szélesedő fronton kell védekezniük az ukrán csapatoknak, a mariupoli acélmű utolsó védői kétségbeesett harcot folytatnak a Moszkva által küldött speciális osztagokkal

Az orosz csapatok a kelet-ukrajnai térségben összpontosított támadásba kezdtek, a velük szemben álló ukrán védőknek felkészültségük és nyugati csúcstechnológiájú fegyvereik ellenére hatalmas túlerővel kell majd megküzdeniük.

Új orosz támadás indult Ukrajnában
Következő szakaszába lép a különleges hadművelet
Fotó: AFP/Anatolii Stepanov

Kezdődik az ukrajnai „különleges hadművelet” következő szakasza, amelynek célja a délkelet-ukrajnai szakadár entitások „teljes felszabadítása”- jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Lavrov ugyanakkor megismételte, hogy Oroszországnak nem áll szándékában sem nukleáris fegyvert bevetni, sem rendszerváltást végrehajtani Ukrajnában. Mint mondta, az ukránoknak maguknak kell eldönteniük, hogyan éljenek. Azt is elmondta, hogy a Nyugat szerinte felhasználta Oroszországgal szemben Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, amikor arra bátorította, hogy vegye semmibe a minszki megállapodások végrehajtását.

Az orosz erők kedden széles fronton támadtak Kelet-Ukrajnában, hogy átvegyék az ország keleti ipari központjának ellenőrzését. Az offenzívát ukrán tisztségviselők a háború új szakaszának nevezték. Az ukrán vezérkar kedden reggel azt közölte, az orosz erők arra összpontosítják erőfeszítéseiket, hogy teljes mértékben ellenőrzésük alá vonják a Donyec-medencei régiót, és kísérletet tesznek arra, hogy áttörjék az ukrán védelmet szinte a teljes frontvonal mentén. Korábban egy amerikai védelmi tisztviselő azt mondta, hogy jelenleg 76 orosz zászlóalj-taktikai csoport van Kelet- és Dél-Ukrajnában, szemben a múlt heti 65-tel. Ez 50-60 ezer katonát jelenthet.

A Donyec-medence déli részén az orosz hadsereg folytatta a stratégiai fontosságú Mariupol kikötőváros blokádját és ágyúzását, továbbá rakétákkal indított támadását, akárcsak más városoknál. Gyenyisz Pusilin, az önhatalmúlag kikiáltott „Donyecki népköztársaság” vezetője azt mondta, csapataik „fel akarják szabadítani” az ostromgyűrűbe zárt Mariupolban lévő Azovsztal acélüzemet. Bejelentette a még ukrán kézen lévő mariupoli Azovsztal vas- és acélmű részleges ostromának megkezdését is.

Az orosz védelmi tárca szóvivőjének közlése szerint precí-ziós levegő-föld rakétákkal semmisítette meg az orosz légierő Lviv térségében az ukrán fegyveres erők logisztikai támogató központját, benne az elmúlt hat nap alatt beérkezett külföldi fegyverszállítmányokkal. Igor Konasenkov vezérőrnagy szerint az orosz légierő nagy pontosságú rakétákkal 16 ukrán katonai létesítményt pusztított el, köztük egy nagy lőszerraktárt is a Kijev környéki Vaszilkiv település közelében.

A bucsai mészárlás nyilvánosságra kerülése óta megrekedt a párbeszéd Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – mondta el Emmanuel Macron francia elnök. „A Bucsában és más városokban felfedezett vérengzések óta a háború fordulatot vett, ezért azóta nem beszéltem közvetlenül Putyinnal, de nem zárom ki, hogy a jövőben megteszem” – mondta Macron. Arra a kérdésre, hogy miért nem követte más európai vezetők példáját, és miért nem utazott el az ukrán fővárosba, Kijevbe, Macron azt mondta: látogatása üres gesztus lett volna.

Röviden

Japán vegyi támadás elleni védőfelszereléseket küld Ukrajnába, jelentette be Kisi Nobuo japán védelmi miniszter. „Továbbra is minden tőlünk telhető segítséget megadunk az ukrán vezetésnek” – fogalmazott sajtótájékoztatóján a tárcavezető. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy Oroszország vegyi fegyvert vethet be a háborúban.

Mintegy 296 ezer ukrán menekült kapott eddig speciális tartózkodási vízumot Csehországban – közölte kedden a cseh belügyminisztérium. Vít Rakusan belügyminiszter nyilatkozata szerint jelenleg 310–320 ezer ukrán menekült tartózkodik az országban. A speciális tartózkodási vízum birtokában a menekültek munkát vállalhatnak, hozzájuthatnak egészségbiztosításhoz, szociális segélyekhez, és gyermekeik iskolába járhatnak.


Csúcsformában van pszichológiailag Vlagyimir Putyin orosz elnök – jelentette ki Karl Nehammer osztrák kancellár a Kronen Zeitungnak. A politikus elmondta, hogy moszkvai tárgyalása során az orosz államfő kiváló egészségi állapotban volt, nem látta jelét, hogy beteg lenne. Nehammer elmondta, fontosnak tartja, hogy tárgyaljon az orosz és az ukrán vezetéssel.

Oroszország szankcionálása elleni petíciót adtak át Aleksandar Vucic szerb elnöknek Belgrádban, amelyben arra kérik az államfőt és az állami szerveket, hogy a szerb nép érdekeit tekintsék a legfontosabbnak, és utasítsák el a szankciókra vonatkozó nyugati zsarolást. A petíciót kétszáz szerb közéleti személyiség írta alá, többek között a Szerb Ortodox Egyház püspöke, Irinej Dobrijevic és a filmrendező, Emir Kusturica is.
(PZ)

Kapcsolódó írásaink