Külföld

Macron újraválasztása esetén a miniszterelnök lesz felelős a ökológiai változtatásokért

Emmanuel Macron francia államfő újraválasztása esetén közvetlenül a miniszterelnök lesz felelős a ökológiai változtatásokért, annak érdekében, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése felgyorsuljon - ígérte meg szombaton az elnök a dél-franciaországi Marseille-ben tartott nagygyűlésén. Kihívója, a szuverenista Marine Le Pen eközben egy vidéki látogatásán úgy fogalmazott, hogy „a legelesettebbek családanyája” kíván lenni, ha elnöknek választják.

Macron újraválasztása esetén a miniszterelnök lesz felelős a ökológiai változtatásokért
A második fordulóba jutott két jelölt egyike, Emmanuel Macron
Fotó: AFP

Emmanuel Macron a több mint egyórás beszéde felét a környezetvédelmi kérdéseknek szentelte a második legnagyobb francia városban, amelynek nemzetgyűlési képviselője az elnökválasztás vasárnapi első fordulójában a szavazatok 22 százalékával harmadik helyen végzett baloldali szuverenista Jean-Luc Mélenchon, s akinek a programjában hangsúlyos szerepet kapott az úgynevezett „ökológiai tervezés”.

A radikális baloldali jelölt választóinak meghódítása a két forduló közötti kampány egyik legfőbb tétje a második fordulóba jutott két jelölt, Emmanuel Macron és Marine Le Pen számára is. Az Ipsos közvélemény-kutató felmérése szerint a radikális baloldali tábor megosztott, 34 százalékuk várhatóan Macront fogja támogatni, 30 százalékuk feltételezhetően Le Penre szavaz, 36 százalékuk pedig valószínűleg otthon marad a második fordulóban.

„A következő öt évben vagy ökológiai politikát folytatok, vagy semmilyet” - jelentette ki Macron a több ezer ember előtt tartott szabadtéri kampánygyűlésén. Elmondta, hogy nem az elmúlt öt év politikáját kívánja folytatni újraválasztása esetén, hanem „teljes megújulást” javasol, mert „meghallotta az első forduló üzenetét”.

Miközben a klímaváltozás elleni küzdelem az első fordulót megelőző kampány témái között egyáltalán nem szerepelt, újraválasztása esetére az elnök most az ígérte, hogy a miniszterelnök lesz közvetlenül felelős az „ökológiai tervezésért”, és a kormányfő munkáját két „erős miniszter” fogja segíteni. Az egyik az energetikai tervezését lesz felelős, s az ő feladata lesz „Franciaországot az első olyan nagy nemzetté tenni, amely nem használ többet se olajat, se gázt, se szenet”.

A másik miniszter „a területi ökológiai tervezésért” lesz felelős, ő fogja egy decentralizált menetrend szerint megtervezni a hétköznapi életben a közlekedési eszközök lecserélését, a beruházásokat a vasúti és folyami teherszállításba, felgyorsítani a lakóházfelújítási programokat, s azok számát öt év alatt évente legalább 700 ezerre növelni, valamint a víz, a levegő és az élelmiszerellátás minőségének javításáért dolgozni - ígérte meg Emmanuel Macron.

Az elmúlt öt évet illetően az elnök emlékeztetett arra, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása 12 százalékkal csökkent, s elutasította azon vádakat, miszerint semmit nem tett a környezetvédelmi kérdésekért.

„Tudom, hogy ez nem elég, kétszer ilyen gyorsan kell haladnunk. Meg fogjuk csinálni!” - tette hozzá, „klímaszkepticizmussal” vádolva Marine Le Pent, aki két nappal ezelőtt jelezte: megválasztása esetén felszámol minden szélerőművet, mert azok „szennyezik a tájakat”.  

A beszéde végén az elnök úgy vélte, hogy a második forduló „civilizációs választás lesz”.

„Nem egyszerűen köztársasági elnököt választunk, hanem civilizációt is: vagy közösen építjük a jövőnket, vagy veszélybe sodorjuk azt” - mondta Macron kihívójának, Marine Le Pennek a programjára utalva.

„Április 24-én népszavazás lesz az Európai Unióért vagy az ellen. Április 24-én népszavazás lesz a környezetvédelemért vagy az ellen. Április 24-én népszavazás lesz a fiatalságért vagy az ellen. Április 24-én népszavazás lesz a köztársasáért vagy az ellen” - hangsúlyozta. „Remélem, hogy április 24. egy új francia és európai korszak kezdete lesz, a remény, az éghajlatvédelem és az ambíció korszakáé” - tette hozzá.

Ezzel egyidőben Marine Le Pen egy kistelepülésen, a Párizstól nyugatra található 3900 lakosú Saint Rémy-sur-Avre-ban tett látogatást, ahol az első fordulóban a választók 37,2 százaléka rá szavazott.

„Önöket fogom képviselni, a legelesettebbeket” - ígérte meg a túl magas járulékokra, valamint a segélyek és a fogyatékosok támogatásainak hiányára panaszkodó helyeiknek a szuverenista jobboldali jelölt.

Marine Le Pen élesen bírálta a szerinte „a demokráciát kevéssé tiszteletben tartó”, radikális jobboldal elleni megmozdulásokat.

„Egy választás eredménye ellen tüntetni mélyen antidemokratikus. Úgy gondolom, hogy a franciák nem tartják kellemesnek azt látni, hogy az utcán vitatják a választásukat, tüntetések formájában” - mondta újságíróknak Le Pen. Véleménye szerint a jelenlegi rendszer, amelyet Emmanuel Macron testesít meg, „fél, mert azt látja, hogy a nép szeretné átvenni a hatalmat”, és a kormányzat ezért riogat a szélsőjobboldali veszéllyel.

Szombaton országszerte harminc városban tiltakozást szerveztek jogvédő és civil szervezetek a „szélsőjobboldal és annak gondolatai ellen, Marine Le Pen nem mehet az Elysée-palotába” jelszóval. Párizsban a rendőrség szerint 9200-an vonultak fel.

Az Ipsos közvélemény-kutatónak szombaton a France Info hírrádióban és a Le Parisien című napilapban közzétett felmérése szerint az elmúlt napokban valamelyest nőtt a különbség a két jelölt között. Ha most rendeznék a második fordulót, Macron a szavazatok 55,5 százalékával legyőzné Le Pent, aki 45,5 százalékos támogatottságot érne el. Öt évvel ezelőtt Emmanuel Macron kétharmados győzelmet aratott Le Pen felett.

Kapcsolódó írásaink

Nem papírforma Macron győzelme

ĀA jobbközép Republikánusok összeomlása átrajzolhatja a politikai térképet – mutatott rá lapunknak Thibaud Gibelin, a Mathias Corvinus Collegium vendégoktatója

Megizzaszthatja Macront Le Pen

ĀRomló közbiztonság, köztisztasági és infrastrukturális problémák – Megbüntették a választók Párizs alkalmatlan baloldali polgármesterét

Megszenvedték a franciák a válságokat

ĀA gazdaságpolitikája miatt Emmanuel Macron elnöktől elfordultak a baloldali szavazók – magyarázta Halkó Petra, a Századvég Alapítvány vezető elemzője a Faktumban