Külföld

Ukrajna orosz vonatkozású utcanevek megváltoztatását kéri Dániától

A koppenhágai ukrán nagykövetség körlevélben arra hívta fel dán települések vezetőségét, hogy távolítsák el az Oroszországhoz kapcsolható utcaneveket.

A diplomáciai képviselet azt javasolta, hogy szolidaritásuk jeleként ezeket nevezzék át Ukrajnához kapcsolódó utcanevekre. Az üzenetet megkapta Horsens település is, amelynek polgármestere úgy nyilatkozott, városukban csak egyetlen, Kamcsatka nevű kis mellékutca van.

Hozzátette, ugyan az ügyben tárgyalt a többi helyi képviselővel is, de végül arra a következtetésre jutottak, hogy az utcanév megváltoztatása nemigen változtatna bármit is a jelenlegi ukrajnai helyzeten. Ugyan a dán nagyvárosokban szinte mindenhol a kék-sárga ukrán zászló látható, így a koppenhágai városháza tornyain is, a visszajelzések szerint Horsenshöz hasonlóan más dán városok sem hajlandók az utcanév változtatásra.

Az e-mailt megkapta Vejle, Aarhus, Aalborg és Randers vezetése is, de legalábbis Randersből már visszajeleztek, hogy egyetlen utcanév megváltoztatását sem fontolgatják. Eddig csak egy koppenhágai étterem jelezte, hogy az űrutazó Lajka kutyáról Geminire váltanak.

Kapcsolódó írásaink