Külföld
Vád alatt a volt szlovák államfő
Korrupció a kampányban
A Kiska család tulajdonában álló KTAG (Kiska Travel Agency) vállalat a 2014-es elnökválasztás során jogtalanul számolt el olyan költségeket, amelyek a kampány során keletkeztek. A centrista liberális Emberekért (Za ludí) párt alapítóját két éve, pár hónappal elnöki mandátuma - és ezzel mentelmi joga - lejárta után gyanúsították meg a hatóságok azzal, hogy a KTGA vezetősége a kampányra fordított összeget leírta a cég adóalapjából.
Kiska a vádakat tagadta, és azt hangoztatta, hogy „a mocskos politikai kampány” mögött korábbi riválisa, Robert Fico egykori kormányfő áll. Kiska a magyar kormányfőnek is keményen beszólt egy 2017-es EU-csúcs után, amikor azt mondta, az unió eszméjének már az is árt, ha politikusok csak szitokszóként tudják Brüsszelt emlegetni, és emellett csak a hazai céljaikat tartják szem előtt, az unió jobbítása egyáltalán nem céljuk.