Külföld

Imran Hán a Fehér Házat okolja az ellene indult bizalmatlansági szavazásért

Ázsiai proxykonfliktus

Pakisztánban egyre éleződik a helyzet a Kína és Oroszország felé tekintő kormányfő, valamint az EU és Egyesült Államok szövetségét ösztönző ellenzéki vezető között.

Az ország miniszterelnöke, Imran Hán azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy ők állnak a Shehbaz Sarif ellenzéki vezető által kezdeményezett bizalmatlansági szavazás mögött. Hán azt állítja, birtokába került egy olyan levelezés, ami a Fehér Háznak az ellenzék javára történő beavatkozását bizonyítja. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Ned Price ezt a vádat elutasította.

A bizalmatlansági szavazás nem valósulhatott meg, mivel Arif Alvi pakisztáni elnök vasárnap bejelentette, hogy feloszlatja a parlamentet. A kormányfő az utolsó években szorosabbra fűzte a kapcsolatokat Moszkvával és Pekinggel, ahonnan fegyvereket is vásárolt. Elutasította Joe Biden amerikai elnök decemberi demokráciacsúcsra való meghívását is, és üdvözölte a tálibok hatalomszerzését is Afganisztánban. Ellenlábasa, Sarif győzelme esetén az Egyesült Államokkal való kapcsolatok szorosabbra fűzését ígérte.

Kapcsolódó írásaink