Külföld

Átverték a brit önkénteseket

Két egészségügyi szakembert csapott be és küldött a kijevi háborús zónába harcolni az ukrán hadsereg

„Csak ágyútölteléknek kellettünk” – így nyilatkoztak azok a brit egészségügyi önkéntesek, akiket állításuk szerint becsaptak, azért, hogy harcoljanak Ukrajnáért.

Carl Walsh harcászati orvos-technikusként, Ollie Funnel pedig mentősként érkezett Ukrajnába, hogy segítse az áldozatok ellátását a háborús zónában. Az önkéntesek állítása szerint az ukrán hadsereg megállapodásuk ellenére besorozta és Kijevbe küldte őket harcolni az orosz csapatok ellen. Mindketten Ukrajna nagy-britanniai nagykövetségének közvetítésével érkeztek a Lvivhez közeli Nemzetközi Békefenntartó és Biztonsági Központba több nyugati önkéntessel együtt.

Walsh nyilatkozata szerint azért, hogy csatlakozhasson a nemzetközi légióhoz, az ukrán katonák el akarták venni az útlevelét és egy egyéves szerződést is alá akartak iratni vele. A 48 órás kiképzést követően a két brit egészségügyi önkéntes már egy nagyobb csapattal utazott az ukrán főváros felé. Néhány ex-katonatiszten kívül mindenki harci tapasztalat nélküli önkéntes volt. Walsh az átverésüket halálos ítéletnek nevezte.

A két brit önkéntes és társaik sorsát végül a francia idegenlégió egy korábbi tisztje mentette meg azzal, hogy megmondta nekik, 95 százalékukat egy nap alatt lemészárolják, amint Kijevbe érkeznek. Megkért mindenkit, hogy szálljanak vissza a buszba, majd hamarosan visszatértek a lengyel határon található korábbi bázisra, ahol eredetileg is dolgozniuk kellett volna, ez azonban később orosz bombatalálatot kapott, melynek sok önkéntes esett áldozatul.

Kapcsolódó írásaink

Egymást hibáztatja Moszkva és Kijev

ĀAz ukránok és az oroszok is azt hangoztatják, hogy a másik fél miatt nem haladnak jól a béketárgyalások, eközben Vlagyimir Putyin az oroszok egységét méltatta