Külföld

Oroszország és Kína között őrlődik Japán, nem akarja kockáztatni a befolyását

Hintapolitika

Annak ellenére, hogy a tokiói vezetés is csatlakozott számos, Oroszország elleni nyugati gazdasági szankcióhoz, és a japán vezetés is erősen kritizálta Oroszországot az Ukrajna elleni háború megindítása miatt, a Mitsui és a Mitsubishi vállalatok nem tervezik a Szahalin–2 nevű csendes-óceáni földgázmező kitermelésében való részvételük felfüggesztését.

Ugyanis attól félnek, hogy ha kiszállnak a projektből, akkor az ő helyükre kínai vállalatok fognak belépni, ami Peking befolyását erősítené a térségben. Tokió egyébként is attól tart, hogy a gazdasági szankciók miatti erősebb orosz–kínai együttműködés Peking javára billentheti el az ázsiai hatalmi egyensúlyt. A projektből való kilépés nagyban veszélyeztetné az ország energiabiztonságát, ugyanis Japán egyik legfontosabb cseppfolyósítottföldgáz-forrása a szóban forgó gázmező.

Korábban a Shell olajipari vállalat, amely a gázmezőt kezelő cég 27,5 százalékos tulajdonosa, beje-lentette, hogy az Oroszország elleni szankciók miatt a továbbiakban nem vesz részt a föld-gázmező kitermelésében. A Mitsuinak 12,5, a Mitsubishinek pedig 10 százalékos részesedése van a vállalatban.

Kapcsolódó írásaink

Összeomlott a német menedékjog

ĀNincsenek biztonságban az Ukrajnából érkező rászorulók Németországban, a gazdasági bevándorlókkal telített szállások főleg a fiatal nőkre jelentenek kockázatot