Külföld

Az EU ideiglenes védelem megadását javasolja

Az Európai Bizottság az ideiglenes védelemről szóló irányelv aktiválását javasolta, hogy a tagállamok gyors és hatékony segítséget nyújthassanak az ukrajnai háború elől menekülőknek, valamint iránymutatásokat terjesztett elő a határellenőrzés hatékony kezeléséhez - közölte a brüsszeli testület szerdán.

Az EU ideiglenes védelem megadását javasolja
Egyre többen menekülnek a háború elől a szomszédos országok egyikébe, többek között Magyarországra (Képünk illusztráció)
Fotó: MH/Katona László

Az uniós bizottság javaslata értelmében a háború elől menekülők ideiglenes védelmet kapnak az Európai Unióban, azaz tartózkodási engedélyhez jutnak, valamint hozzáférést az oktatáshoz és elhelyezkedési lehetőséget a munkaerőpiacon, aminek köszönhetően számuk már nemcsak a Ukrajnával szomszédos országokban, hanem többek között Horvátországban is egyre növekszik. Továbbá:

  • húszezer ukrán menekült van Csehországban,
  • 453 ezren érkeztek eddig Ukrajnából Lengyelországba,
  • a Romániába menekült ukrán állampolgárok több mint egyharmada kiskorú,
  • már Horvátországban és Szlovéniában is vannak ukrán menekültek.

Ezzel egyidejűleg az Európai Bizottság olyan gyakorlati iránymutatásokat is előterjesztett, amelyek célja, hogy segítsék a tagállamok határőreit az Ukrajnával közös határokra érkezők hatékony ellátásában, a biztonság teljes körű fenntartása mellett. Az iránymutatás azt is javasolja a tagállamoknak, hogy hozzanak létre különleges vészhelyzeti útvonalakat a humanitárius segély továbbítására. Emlékeztettek továbbá arra is, hogy humanitárius okokból engedélyezzék a bejutást az Európai Unióba.

A bizottsági közlemény Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét idézte, aki kijelentette: Európa a védelemre szorulók mellett áll. Az EU mindenkit szívesen lát, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök bombái elől menekül - mondta.

Amennyiben az Európai Unió Tanácsa támogatja a bizottsági javaslatot, az ideiglenes védelemről szóló irányelv azonnali hatállyal egy évig lép érvénybe. Az időszak kétszer hathavi időszakkal, azaz legfeljebb egy évvel meghosszabbítható. Az uniós bizottság bármikor javasolhatja a Tanácsnak az ideiglenes védelemre vonatkozó irányelv hatályának megszüntetését, ha azt az ukrajnai helyzet lehetővé teszi - közölték.

Húszezer ukrán menekült van Csehországban

Mintegy 20 ezer ukrán menekült érkezett eddig Csehországba - közölte Petr Fiala kormányfő szerdán a parlamenti alsóházban. Szerinte a menekültek száma a következő napokban növekedni fog.

„Célország vagyunk és leszünk” - szögezte le a miniszterelnök. Kifejtette: minden csehországi régióban speciális információs központokat hoznak létre, amelyek segíteni fogják a menekültek nyilvántartásba vételét és eligazítását. A kormány rövidesen a parlament elé terjeszti azt a törvénymódosítási javaslatot, amely megkönnyíti az ukránok betagozódását a cseh munkaerőpiacba.

Csehországban már ma is több mint 150 ezer ukrán állampolgár él és dolgozik. A prágai sajtó szerint várható, hogy számos hozzátartozójuk ezért a háború elől Csehországban keres majd menedéket.

A kormányfő emlékeztetett, hogy Csehország határozottan elítéli az ukrajnai orosz beavatkozást, és minden segítséget megad Kijevnek. Az eddigi cseh fegyveradományok értéke mintegy 600 millió korona. Prága ugyanakkor keresi a lehetőségeket, hogy hogyan tegyen eleget az újabb ukrán kéréseknek ezen a területen.

Csehország több mint három hónapra elegendő kőolajtartalékkal és egy hónapra elegendő földgáztartalékkal rendelkezik - mondta a képviselőknek Petr Fiala. „Pillanatnyilag energiahiánytól nem kell tartanunk, de felkészültünk a legrosszabb forgatókönyvre is” - jegyezte meg.

A miniszterelnök megerősítette, hogy Csehország az első szakaszban összesen 3,6 milliárd koronát fordít a Moszkva által „különleges hadműveletnek” nevezett háború kiváltotta humanitárius problémák megoldására. Ebből 1,8 milliárdot a pénzügyminisztérium, 1,5 milliárdot a belügyminisztérium biztosít, míg 300 millió koronát a külügyi tárca ad erre a célra.

Az ANO mozgalom támogatja, hogy a pénzügyi tárca az állami költségvetésből 1,8 milliárd koronát fordítson a menekültek megsegítésére - jelentette be Alena Schillerová, a legnagyobb ellenzéki mozgalom frakcióvezetője a parlamenti ülésen.

Csehországban március végéig ideiglenes költségvetés van érvényben. A rendes költségvetést a következő napokban tervezi elfogadni a képviselőház.

453 ezren érkeztek eddig Ukrajnából Lengyelországba

Az ukrajnai háború kezdete óta már 453 ezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, kedden 98 ezren lépték át a határt - közölte a lengyel határőrség a Twitter-oldalán.

Pawel Szefernaker belügyminiszter-helyettes a Radio Zet lengyel kereskedelmi rádiónak szerda reggel adott interjúban elmondta: a keddi adatok kétezer fővel alacsonyabbak, mint az előző napiak. Közölte azt is, hogy a határ ukrán oldalán leegyszerűsítették az ellenőrzési eljárást, és rövidebb a várakozási idő.

Arra a kérdésre, hogy Lengyelország hány ukrajnai menekültet fogadhat be, Szefernaker úgy válaszolt: „meg kell tenni mindent, hogy ellássuk az összes, nálunk menedéket kereső embert”.

A lengyel katolikus Caritas igazgatója, Marcin Izycki atya keddi bejelentése szerint kétezer gyermek érkezik Lengyelországba az ukrajnai gyermekotthonokból, első csoportjukat szerdán várják. A gyermekeket a Caritas központjaiban és a női szerzetesrendeknél szállásolják el.

Kedden a lengyelországi SOS-Gyermekfalu képviselője közölte a PAP hírügynökséggel, hogy megérkezett Lengyelországba a szervezet kimenekítési programja keretében az első, 40 gyermekből és 5 nevelőszülőből álló csoport, és úton van egy hasonló létszámú további csoport is.

A Romániába menekült ukrán állampolgárok több mint egyharmada kiskorú

A harcok elől Romániába menekült ukrán állampolgárok csaknem egyharmada kiskorú - mutatott rá a szerdai kormányülésen Nicolae Ciuca miniszterelnök.

A fegyveres konfliktus kezdete óta eltelt hét napon 118 ezer ukrán állampolgár érkezett Romániába, közülük 70 ezren elhagyták az országot, de csaknem 40 százalékuk Romániában maradt. Eddig 1070 ukrán állampolgár kért menedékjogot Romániától - ismertette a román kormányfő.

A román területen tartózkodó 46 ezer ukrán menekült közül 18 ezer kiskorú. Ciuca jelezte: az oktatási, a családügyi, a pénzügy- és belügyminiszterrel közösen, az önkormányzatokkal és Ukrajna bukaresti nagykövetségével együttműködve próbálnak megoldást találni arra, hogy a román területen lévő gyermekek mozgását kövessék, és ellátásukat, oktatásukat meg tudják szervezni.

Románia az Európai Unió menekültügyi és migrációs alapjához fordult, valamint az Unió polgári védelmi mechanizmusát is aktiválta, hogy uniós pénzalapokat szerezzen az ukrajnai háború elől menekülők megsegítésére.

A kormányfő azt is bejelentette: szerdán sürgősségi rendelettel módosítják a légi közlekedési törvényt, oly módon, hogy a NATO-tagországok katonai gépei díjfizetési kötelezettség nélkül használhassák a román légteret.

Már Horvátországban és Szlovéniában is vannak ukrán menekültek

Kisebb számban, de már Horvátországba és Szlovéniába is érkeztek ukrán menekültek - közölte a két ország belügyminisztériuma szerdán.

Davor Bozinovic horvát belügyminiszter a sajtónak úgy nyilatkozott: Európa olyan menekülthullámmal néz szembe, amelyre a második világháború óta nem volt példa. Ezt egyetlen ország sem tudja egyedül kezelni - tette hozzá.

Kiemelte: a legfrissebb adatok szerint Horvátországban 545 ukrán menekült tartózkodik, főleg rokonoknál, ismerősöknél és barátoknál. A menekültek közül 39-en befogadó-központokban vannak.

Megismételte korábbi kijelentését, miszerint a menekülthullám még nem indult meg nagyobb számban az eddigieken kívül más uniós tagországok, így Horvátország felé, de erre is fel kell készülni, mert a szomszédos Magyarországra eddig már százezren érkeztek.

Úgy értékelte: nem lehet arra számítani, hogy Oroszország ebben a pillanatban leáll a harcokkal. „Nagyobb eszkalációra készülnek, amely magában foglalja a Kijev, Harkiv és Mariupol elleni támadásokat is” - hangsúlyozta.

A tárcavezető jelezte: felkészítik a polgári védelem minden elemét az egészségügyi és az oktatási rendszerrel együtt, hogy a menekültek fogadása a lehető legkevesebb nehézséggel járjon.

A befogadóközpontokból állandó szálláshelyekre mehetnek majd az emberek, a kapacitások pedig a menekültek számától függően bővülnek - húzta alá Bozinovic.

A szomszédos Szlovéniában a hivatalos adatok szerint tíz ukrán menekült tartózkodik, szerdán pedig további két családot, öt felnőttet és három gyermeket várnak.

Matej Tonin szlovén védelmi miniszter szerdán elmondta: a közép-szlovéniai Logatecben 300 helyet készítettek elő az ukrajnai menekültek számára, a munkaügyi minisztérium pedig 80 különböző helyet jelölt ki azoknak a gyerekeknek, akik szüleik nélkül érkezhetnek Szlovéniába.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom