Külföld

Az LMBTQ-nézetek egy „idióta” mitológia

Tiltakozik a katolikus bíboros

A katolikus hívők ma Németországban üldözésnek és pszichológiai terrornak vannak kitéve, állítja a Gerhard Müller bíboros.

A római katolikus egyház tanaiért felelős vatikáni bizottság volt feje erről a napokban nyilatkozott egy német zsinati konferencia után, ahol az összegyűlt püspökök és egyházi laikusok egy nyilatkozatot szavaztak meg, amelyben szorgalmazzák az azonos neműek házasságának egyházi áldását, a papok házasságát és a homoszexualitásról szóló egyházi tanítás megváltoztatását.

A bíboros hozzátette, az ilyen támadások a múltban az egyházon kívülről érkeztek, ma viszont ezeket a tévtanokat elutasítókat az egyház egy szekularizált rétege belülről támadja. Müller, aki 2017-ig Regensburg püspöke is volt, az egyházon belül is terjedő LMBTQ-tanokat teljesen idiótának nevezte, szerinte ezek egy olyan tévelygő mitológiából erednek, amely az emberi természetnek nemcsak biológiai értelemben mond ellent, de filozófiailag is. Az ilyen ideológusok szemében Istennek meg kell indokolnia magát, mondta Müller. Figyelmeztetett, a pápának fel kell lépnie az ilyen tévhitek ellen, mielőtt túl késő lenne.