Külföld

Prága már készül a cseh uniós soros elnökségre

A sajtószabadság fontossága

A júliusban kezdődő cseh uniós soros elnökségről nyilatkozott Mikulás Bek cseh Európa-ügyi miniszter az Euractiv beszámolója szerint.

A politikus azt mondta, a sajtószabadság kérdése fontos eleme lesz az elnökség programjának, különös tekintettel hazánkra és Lengyelországra. Úgy fogalmazott, a cseh elnökség részt vehet a médiaszabadságról szóló európai vitában, de ez persze nem jelenti azt, hogy ki kell oktatniuk cseh és magyar kollé­gáikat. Bek az Európai Néppárthoz tartozó liberális STAN párt politikusa, az új kormány megalakulása óta többször is bírálta a konzervatív kormányokat, és nyilatkozataiban csökkenteni igyekezett a V4-ek jelentőségét – igaz, a visegrádi elkötelezettség része a koalíció programjának.

Kapcsolódó írásaink