Külföld

Irányváltást hozhat Merz elnöksége a CDU-ban

A hétvégén hivatalosan is a német kereszténydemokraták vezetőjévé választhatják az ellenzékbe került párt konzervatív szárnyához tartozó politikust

Készen áll az ellenzéki szerepre és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) megerősítésére Friedrich Merz, akit szombaton várhatóan hivatalosan is a párt elnökévé választanak. A politikusnak nem lesz sok ideje rendezni a sorokat, a CDU-ra már márciusban fontos tartományi választás vár.

Irányváltást hozhat Merz elnöksége a CDU-ban
Bizakodóan tekinthet Friedrich Merz a szombati pártelnökválasztás elé
Fotó: AFP/dpa/Michael Kappeler

Harmadik próbálkozásra érheti el célját Friedrich Merz, akit szombaton választhatnak meg hivatalosan is a szeptemberi német választás után ellenzékbe került CDU élére. A párt tagsága körében decemberben rendezett szavazáson Merz toronymagasan nyert ellenfeleivel szemben, a résztvevők 62,1 százaléka tette le voksát a párt konzervatív szárnyához tartozó politikus mellett, míg a külpolitikai szakértő Norbert Röttgenre 25,8 százalék, Helge Braun volt kancelláriaminiszterre 12,1 százalék szavazott. A jelölést a hétvégi online pártkongresszus 1001 küldöttje erősítheti meg szombaton, amikor az elnökség új tagjairól is döntés születik.

Friedrich Merz először 2018-ban jelentkezett be a pártelnökségért, miután Angela Merkel kancellár bejelentette, hogy lemond a CDU vezetéséről. Merz akkor Annegret Kramp-Karrenbauerrel szemben maradt alul, később pedig, 2021 januárjában Armin Laschet győzte le a politikust. A választáson a szociál-demokratáktól elszenvedett vereségbe azonban Laschet belebukott, így nyílt meg újra a lehetőség Merz számára. Ez volt az első alkalom, hogy a tagság döntött az új elnök személyéről, és bár valószínűleg a küldöttek nem mondanak ellent a tagoknak, érdekes lehet, hogy az eddig Merzet elutasító küldöttek milyen arányban szavazzák meg a politikust új vezetőjüknek.

A gazdaságpolitikai szakértő megválasztásával konzervatív fordulat jöhet a CDU-ban. Merz a munkaalapú társadalom híve, visszaszorítaná a migrációt és támogatja egy szuverén Európa kiépítését.

Az idén négy tartományi választást tartanak Németországban, az elsőt március 27-én a Saar-vidéken, majd május 8-án Schleswig-Holsteinben, május 15-én pedig Észak-Rajna–Vesztfáliában szavaznak. Jelenleg mindhárom tartományban a CDU adja a miniszterelnököt, de kétséges, hogy a pártnak sikerül-e megtartania a hivatalokat. A negyedik választást Alsó-Szászországban tartják október 9-én.

Merz szeretné, ha pártja jól teljesítene ezeken a megmérettetéseken. Mint a dpa hírügynökségnek elmondta, a CDU-nak gyorsan újra magára kell találnia, szövetségi szinten pedig vállalnia kell az ellenzék szerepét. Az ellenzék a demokrácia alkotóeleme, és egy jó teljesítmény által a mai ellenzék a holnap kormánya lehet – fogalmazott. Beszélt arról is, hogy meg kell erősíteni a CDU és testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) kapcsolatát.

Az ARD csatornának nyilatkozva Merz kijelentette: „a konzervativizmus azt jelenti, hogy megtartjuk a jót és nyitottak vagyunk az újra”. Szerinte amíg a CDU kormányon volt, túl sok minden múlt a koalíciós partnerekkel kötött megállapodásokon, ellenzékben viszont új erőre kaphat a párt.

A kereszténydemokrata szavazók 63 százaléka szerint Merz a megfelelő választás a párt élére. Az ARD megbízásából készített felmérés alapján az összes szavazópolgár 37 százaléka gondolja úgy, hogy jól fogja irányítani a CDU-t.

Kapcsolódó írásaink