Külföld
Hibát hibára halmozott első évében Joe Biden
A demokrata párti elnök gyakorlatilag minden lényeges közpolitikai területen katasztrofális teljesítménnyel mutatkozott be, ez pedig mára pártja hatalmát is fenyegeti

Az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden 2021. január 20-án lépett hivatalba, kampánya során számos vállalást tett, amelyekből az ideológiai harcon kívül semmit sem tudott beváltani. Biden egyik legfőbb ígérete az volt, hogy leküzdi a koronavírus-járványt, ugyanakkor úgy tűnik, hogy kudarcot vallott ezen a területen. Az utóbbi időben rekordot döntött mind az új esetek, mind a kórházban kezeltek száma, ráadásul a halálozások száma is növekvőben van. Nemrég maga Joe Biden jelentette ki, hogy a tagállamoknak egyedül kell megoldaniuk a válságot, ugyanis a szövetségi kormány tehetetlen.
A másik két legfontosabb belpolitikai terület, amelyek kezelése miatt számos kritika éri Joe Bident, a bevándorláspolitika, valamint a gazdaságpolitika. Az elnök baloldali gazdaságpolitikájával az Egyesült Államok képtelen felvenni a harcot a több évtizedes rekordokat döntő inflációval szemben. Az elhibázott politika következménye pedig az, hogy az amerikai középosztály folyamatosan zsugorodik.
Bevándorláspolitikájában a Biden-adminisztráció egyértelműen a nyitott határok és a nyílt társadalom programját akarja végrehajtani, ennek következménye azonban a romló közbiztonság és a növekvő társadalmi feszültség. A baloldalon mégis amiatt kritizálják, mert Biden migrációs politikája nem elég „egyértelmű”.
Joe Biden a világpolitika színpadán sem szerepelt jól a múlt év során. A katasztrofálisan levezényelt afganisztáni kivonulás eredményeképpen ellenfelei szerint az Egyesült Államokat többé nem veszik komolyan a világban. Bidennek továbbá az ukrán–orosz konfliktus miatt mindenképpen meg kell egyeznie Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ami tovább ronthatja Washington nemzetközi helyzetét. Ezenkívül egyre inkább úgy látszik, hogy a próbálkozások ellenére Kína előretörésével sem tud érdemben mit kezdeni az Egyesült Államok.
Joe Biden az első évében ráadásul szinte menekült a sajtó elől, hosszú ideje ő a legkevesebb sajtótájékoztatót tartó elnök, valamint sok esetben nem volt hajlandó válaszolni a neki feltett kérdésekre.
A 79 éves elnök egészségi állapotával kapcsolatban is számos kérdés vetődött fel az elmúlt évben, ugyanis számtalanszor zavartan viselkedett nyilvános megjelenései alkalmával, valamint többször is elaludt nemzetközi tárgyalásai során.
Egy területen azonban valóban sikereket ért el Joe Biden, ez pedig az LMBTQ-jogok, ugyanis törvényt fogadtak el a transznemű atlétákról, valamint a liberális ideológiák iskolai oktatása területén is előrelépés történt, legalábbis szövetségi szinten.
A fent említettek hatására az elnök népszerűsége mélyponton van. A Massachusetts Egyetem által elvégzett legfrissebb közvélemény-kutatás eredményei szerint az amerikaiak 53 százaléka elutasítja Biden tevékenységét. Ráadásul maga a Demokrata Párt is jelentősen vesztett népszerűségéből, emiatt már a baloldalon is egyre többen támadják Joe Bident, ugyanis fennáll annak az esélye, hogy a félidős választások során mind a képviselőházban, mind a szenátusban elveszítik a demokraták a többségüket. Amennyiben ez megtörténik, Joe Biden még az első événél is nehezebb folytatásra készülhet. Sőt vélemények szerint az elnök népszerűtlensége miatt 2024-ben a republikánusok visszaszerezhetik az elnökséget.