Külföld
Egyre aktívabbak a kolumbiai gerillák
Fokozódó erőszak
A támadást célzottan a rendőrség egyik különleges egysége ellen követték el az ország harmadik legnagyobb városágban, Caliban. A támadást személyesen is elítélte Ivan Duque elnök, aki arra figyelmeztetett, hogy a FARC így karja befolyásolni az idei elnökválasztást. A kormány még 2016-ban kötött békeszerződést a fegyveres csoporttal, azóta a FARC folyamatosan próbálta magát egy demokratikus ellenzéki pártként pozicionálni. Ugyanakkor a kormányzat szerint a FARC újra erőszakos tevékenységbe kezdett.
A kolumbiai kormány elsősorban Venezuelát vádolja azzal, hogy segítséget nyújt a szervezetnek. Tavaly novemberben lapunk is megírta, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának terve szerint a FARC-ot levennék a terrorszervezeteket nyilvántartó listáról, hogy megindulhasson az együttműködés a FARC és az amerikai kormány között azáltal, hogy a FARC részt vehetne az országba irányuló, Washington által finanszírozott projektekben.