Külföld

Súlyos örökség az Egyesült Államok afganisztáni kalandja

A világ legerősebb hatalma legutóbb Vietnamban szenvedett el hasonló kudarcot, azonban most sokkal nagyobb káoszt okozott meggondolatlanságával a világban

A két évtizedig tartó amerikai beavatkozás Afganisztánban számos probléma megoldását tűzte ki célul, végül azonban csak még több megválaszolandó feladatot adott a nyugati világnak. Az intervenció kudarca azt is megmutatta, hogy egy olyan új geopoli­tikai időszak kezdődött, amelyben már nem az Egyesült Államok az egyeduralkodó.

Súlyos örökség az Egyesült Államok afganisztáni kalandja
Átrajzolták a tálibok a nyugatias utcaképet a fővárosban
Fotó: AFP/Wakil Kohsar

Véget ért idén az Egyesült Államok eddigi leghosszabb háborúja, miután augusztus 31-én az utolsó repülőgép is felszállt a Kabuli Nemzetközi Repülőtérről, befejeződött az afganisztáni háború. A húsz évig tartó konfliktus lezárása után azonban szinte semmilyen előrehaladásról nem lehet beszélni, az országban ugyanaz a tálib vezetés vette át a hatalmat, amelyik 1996–2001 között vezette az ázsiai országot.

Az Egyesült Államok abban bízott, hogy az általa kiképzett afgán kormányerők a kivonulás után is hatékonyan fel tudják venni a harcot a tálib harcosokkal, ez az elképzelés azonban egy szempillantás alatt szertefoszlott. Az afgán kormányerők néhány hét alatti, gyors szétesése több okra is visszavezethető. Az egyik legnagyobb hiba, amit az amerikai katonai vezetők elkövettek, hogy figyelmen kívül hagyták a helyi sajátosságokat, és egy 21. századi, modern hadsereget akartak létrehozni a semmiből. Ennek meg is lett az eredménye, miután az amerikai hadsereg elhagyta az országot, és ezzel megszűnt a modern légi támogatás, valamint a hírszerzés, kiderült, hogy az afgán katonákban koránt sincs akkora harci szellem, hogy közelharcba keveredjenek az ellenséggel.

Az Egyesült Államok renoméját nemcsak a kabuli reptéren kialakult káosz rontotta jelentősen, amikor emberek csimpaszkodtak a katonai szállítógépekbe, amelyek az evakuálást végezték – hasonlóan a mintegy ötven évvel korábbi saigoni kivonuláshoz –, hanem az is, hogy a csapatkivonásról, illetve annak menetrendjéről szinte egyáltalán nem egyeztetett szövetségeseivel, sőt egyes esetekben még az afgán erőkkel sem, mint például a bagrami légitámaszpont kiürítéséről, amelyet egy éjszaka alatt hagytak el az amerikai csapatok. Ez leginkább az Európai Uniónak volt egy pofonnal felérő kiábrándulás az Egyesült Államokból, de a térség hatalmait, például Indiát is érzékenyen érintette.

Az Egyesült Államok ellenségei szemében pedig maga az a tény, hogy húsz év alatt sem sikerült egy működőképes hatalmat kialakítani, valamint a szedett-vedett evakuálás volt az, amely egyértelműen az Egyesült Államok gyengeségét jelzi. Joe Biden adminisztrációja viszont ahelyett, hogy elismerte volna a hibákat, amelyeket elkövetett, természetesen inkább elődjére, Donald Trumpra mutogatott, hogy valójában ő készített el egy rossz kivonulási tervet. Ennek ellentmond az, hogy a Trump-féle tervekben mintegy fél évvel korábban hagyták volna el az ázsiai országot az amerikai katonák.

A korábbi elnökre való visszamutogatás azonban nem sokat javított Biden megítélésén, hiszen a közvélemény-kutatások szerint az afganisztáni kudarc is jelentősen csökkentette a népszerűségét, és az amerikaiak nagy része úgy gondol­ja, hogy ő a felelős érte. Belpolitikailag az sem segített Bidenen, hogy a kivonulás utolsó napjaiban a reptéren egy tucatnyi amerikai katona halálát okozó terrortámadás történt.

Látványos fiaskó

Trump és a republikánusok a kivonulás óta azt hangoztatják, hogy a Biden-adminisztráció nevetségessé tette az Egyesült Államokat a világ szemében, és az országot már sem a szövetségesei, sem az ellenségei nem veszik komolyan. Nem véletlen, hogy a történtek után nem sokkal Kína már arról beszélt, jobb, ha Tajvan is figyelembe veszi, hogy az Egyesült Államok hogyan hagyta magára Afganisztánt. A tör-téntek az ukrán konfliktusban is megfontolandók lehetnek az ott szemben álló feleknek.

Az afganisztáni háború egyik célja az volt, hogy „nyugati típusú” társadalmi berendezkedést erőltes­senek rá egy olyan társadalomra, amely nem kért a nyugati „értékekből”. Ráadásul az Egyesült Államok nem fektetett be olyan területekbe, amelyekkel legalább némi előrelépést lehetett volna tenni az afgán társadalom fejlettségében, mint például az oktatás. Továbbá az ország gazdaságát sem fejlesztette például infrastrukturális beruházásokkal. A másik óriási hiba volt részükről, hogy egy olyan kormányzatot erőltettek, amely rendkívül népszerűtlen volt az országban, leginkább a korruptsága miatt.

Káosz és menekülő tömegek a kabuli reptéren a kivonuláskor
Káosz és menekülő tömegek a kabuli reptéren a kivonuláskor
Fotó: AFP/Wakil Kohsar

A hatalomátvétel után a tálibok, bár szavakban megígérték, hogy nem térnek vissza ahhoz a terrorhoz, ami az első uralkodásuk alatt volt jellemző, a gyakorlatban úgy tűnik, hogy nagyrészt ott folytatják, ahol húsz évvel ezelőtt abbahagyták. Igaz, a tálib vezetésnek komoly problémát jelent az ország teljes gazdasági összeomlása, amelyet súlyosbít a külföldi segélyek elmaradása, valamint a gazdasági szankciók.

Nem véletlen, hogy ígéretük ellenére mégsem tiltották be az ópiumtermelést, ugyanis újfent az lett szinte az egyetlen megélhetési forrás a vidéki területeken. Társadalmi szempontból pedig az állítja kihívás elé az új vezetést, hogy a húszéves amerikai megszállás alatt – a városokban legalábbis – egy jóval liberálisabb közegben szocializálódva nőtt fel egy generáció, amelyik nem biztos, hogy ugyanolyan lelkesen fogadja a tálib restaurációt.

Megmozdult a régió

Az amerikai csapatok kivonulása Afganisztánból az egész térség hatalmi viszonyaira hatással volt. A közvetlenül határos országokban a legnagyobb aggodalmat a migránsok megindulása, valamint az iszlám terrorizmus térnyerése okozza. Utóbbi a térségben jelenlévő Oroszországot is aggasztja, ugyanakkor az orosz katonai befolyás újra megerősödött az Afganisztán és Oroszország között fekvő államokban. Ezt mutatja az elmúlt hónapokban tartott számos közös hadgyakorlat az Afganisztánnal szomszédos országokban.

Habár korábban többen is attól tartottak, hogy a térség másik nagyhatalma, Kína gyorsan be fogja tölteni az amerikai hadsereg által hátrahagyott hatalmi vákuumot, ez egyelőre nem történt meg. Ennek több oka is van, az egyik Afganisztán fejletlensége, amely gátolja, hogy a kínai gazdasági érdekek gyorsan érvényesülhessenek az országban. Emellett a kulturális különbségek is problémát okoznak a kínai törekvéseknek.

Elképzelhető, hogy a jövőben Kínának is jobban számolnia kell az iszlám terrorizmussal, ugyanis egyre kevésbé tud „elbújni” a második világbeli ország álcája mögé, és egyre inkább nagyhatalomként tekintenek rá a világban. Ezzel pedig kihívhatja az iszlám terroristák ellenszenvét, hiszen a határain belül is jelentős muszlim kisebbség él, valamint nem mindenki nézi jó szemmel az egyre agresszívabb terjeszkedését sem. Ezt jelzi az is, hogy habár folytak tárgyalások a kínai külügyminiszter és a tálibok képviselői között bizonyos témákról, ennek ellenére Kína sem ismerte még el hivatalosan a kabuli rezsimet.

Az Egyesült Államok afganisztáni harcát egyik leginkább aláásó tényező Pakisztán – Kína egyik legfontosabb szövetségese – volt, amely a háború során mindvégig segített bizonyos tálib vezetőknek, valamint harcosoknak menedéket találni a területén, és csak időnként lépett fel ellenük, legtöbbször amerikai fenyegetések hatására. A tálibok hatalomra jutása ugyanakkor Pakisztánt is kényes helyzetbe hozta, ugyanis felszínre kerülhetnek a két ország közötti, eddig elnyomott ellentétek, többek között a régóta húzódó területi és etnikai viták. Indiát ugyanakkor az aggasztja, hogy az ősellenségnek tartott Pakisztán a problémák ellenére is megerősödik.

A tálibok hatalomátvétele a közel-keleti hatalmakban is aggodalmat keltett. Izrael természetesen az iszlamizmus megerősödésétől tart, valamint attól, hogy tálibok vezette Afganisztán a terroris­ta­csoportok menedékévé válhat. Izrael egyik legfőbb ellensége, Irán sem örülhet a tálibok újbóli hatalomra jutásának, hiszen eredetileg Irán is a tálibok ellenségének számított, az elmúlt két évtizedben csak a közös ellenség, az Egyesült Államok elleni harc hozta közelebb a két felet.

Tanulságok Európának

Az amerikai csapatok mellett a misszió legfontosabb résztvevői a NATO európai tagállamai voltak, amelyek közül csak azok voltak képesek kimenekíteni a saját állampolgáraikat az országból közvetlen amerikai segítség nélkül, amelyek megfelelő figyelmet fordítanak a védelmi képességeik fejlesztésére, köztük Magyarország is.

A jövő legnagyobb kérdése, hogy a világ hatalmai hogyan fognak viszonyulni az új tálib rezsimhez, elismerik-e és együttműködnek-e vele a jövőben, mennyi segély érkezik az országba, és milyen gazdasági kapcsolatokat tud kiépíteni az afgán vezetés a világgazdaságban.

Az afganisztáni háború több mint 2000 amerikai katona és több mint százezer afgán katona és civil halálát követelte, az Egyesült Államoknak mintegy kétezermilliárd dollárjába került. Az eredménye pedig egy nagyrészt működésképtelen ország, hatalmi vákuum, bizonytalanság Közép-Ázsiában és ennek minden negatív következménye, az ópiumexporttól a migránshullámokon keresztül egészen a nemzetközi terrorizmus megerősödésének lehetőségéig.

Kapcsolódó írásaink