Külföld
A német hatóságok tizennyolc veszélyes iszlamistát toloncoltak ki idén
Az ünnepek alatt sem áll le a migráció
Az ügyben a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) politikusa, Martin Hess nyújtott be írásbeli kérdést a német kormányhoz, amely válaszában a Die Welt című napilap tájékoztatása szerint közölte: a kitoloncolt személyek súlyos erőszakos cselekményeket, akár terrortámadásokat követhettek volna el. Kiutasítottak további öt olyan külföldit, akik a gyanú szerint támogatták a szélsőségeseket.
A szövetségi bűnügyi hivatal egyébként jelenleg csaknem 630 embert tart nyilván potenciális terroristaként, akiknek a nagy aránya külföldi. A német zászló alatt hajózó Sea-Watch 3 a hétvégén öt mentési műveletben összesen 446 migránst vett a fedélzetére a Földközi-tengeren – közölte a hajót működtető civil szervezet. A görög hatóságok még pénteken 92 embert mentett meg az Égei-tengeren, míg a tunéziai parti őrség egyik hajója 48 embert vett fedélzetére, akik Líbiából indultak el csónakjukkal Európa felé.