Külföld

Karácsonyi csoda

Meglepő fejleményt hozhat a koronavírus-járvány a Szentföldön élő palesztin keresztények számára.

Mivel a külföldi zarándokok és turisták ebben az évben is csak nagyon korlátozott számban érkeztek, a hatalmas összegekből felújított keresztény templomok sokszor üresen tátonganak. Ez nagy bevételkiesést jelent a palesztin lakosság, és a helyi egyházak számára.

A betlehemi hatodik századi születés templomába is szokatlanul kevés látogató jött, viszont ők többnyire a helyi muszlim közösségekből érkeztek.

A máskor külföldiektől hemzsegő látványosságokat most a helyi muszlimok is megtekinthetik zavartalanul. Ugyanez a helyzet az olyan názáreti kegyhelyekkel, mint az Angyali üdvözlet bazilika.

Az omikron variáns terjedése miatt Izrael több mint ötven országot tett polgárai számára tiltólistára, így a sok zsidó vallású izraeli jelenleg az ősi várost választja kirándulóhelyül.

Ez ugyan kevéssé fogja kárpótolni a helyi palesztin közösséget a nyugati turizmus elmaradása okozta bevételkiesésért, a helyi közösségek kölcsönös megismerése viszont hozhat egy rég várt közeledést a vallási és politikai vonalak mentén megosztott térségben.

Kapcsolódó írásaink