Külföld

Elemzők szerint államfő szeretne lenni Mario Draghi

Kormányfői helycsere

Összefoglalta rövid kormányzásának eredményeit Mario Draghi olasz miniszterelnök évzáró sajtótájékoztatóján szerdán. A kormányfő hangsúlyozta, a megkezdett reformok akkor is folytatódnak, ha esetleg más állami pozícióba kerülne kinevezésre.

Kiemelte, hogy kevesebb mint egyéves kormányzása alatt a gazdasági helyreállítás minden projektje útjára indult, valamint jól áll a kormány által irányított oltási program is. A kormányzás folytatására vonatkozó kérdésre, úgy fogalmazott, „az én sorsom nem számít, az intézmények szolgálatában álló ember, nagypapa vagyok”. Elemzők szerint a 74 éves Mario Draghi ezzel arra utalt, hogy a rá bízott kormányfői feladatot elvégzettnek tekinti, és koránál fogva szeretné a miniszterelnöki tisztséget az államfői tisztségre cserélni.

Kapcsolódó írásaink