Külföld

Nyugaton pusztít az individualizmus forradalma

A globális emberi jogi intézmények tönkreteszik a helyi közösségeket, ezek a nemzetek feletti kormányzás eszközei, állítja Grégor Puppinck francia jogász

Az Európai Jog és Igazság Központ (ECLJ) jogtudományi intézet igazgatója, Grégor Puppinck nyilatkozott lapunknak a Mathias Corvinus Collegiumban, budapesti könyvbemutatója előtt. Új írása, az Embertelen jogok a konzervatív ellenforradalom szükségességéről szól, és a kialakulófélben levő emberi jogi fundamentalizmus kérdését taglalja.

Nyugaton pusztít az individualizmus forradalma
Manapság az egyén joga érvényesül a közösséggel szemben Puppinck szerint
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

– Embertelen jogok. Könyvének magyar címe azt sugallja, hogy az elmúlt években az emberi jogokat az emberek ellen fordították, és olyasvalamivé változtak, ami korlátozza a szabadságjogokat, ahelyett, hogy garantálná azokat.

– Az emberi jogokat alátámasztó antropológia teljesen megváltozott az elmúlt évtizedben. Az emberi jogok az antropológiától függnek, attól, hogy mit jelent embernek lenni. Ezért az emberi jogok kérdéskör taglalásának nehezebbik része nem a jogok, hanem az ember meghatározása. A háború után az emberi jogok a klasszikus antropológián alapultak, amely a természetjogon keresztül fejeződik ki. Ma már ez egyre inkább valami természetellenes jogra emlékeztet. Az emberi jogok eredeti célja az volt, hogy az egyént megvédjék az államtól, hogy meg tudja valósítani a benne rejlő lehetőségeket.

Manapság az emberi jogoknak nemcsak az a céljuk, hogy megvédjenek az államtól, hanem hogy egyre több hatalmat adjanak az egyénnek, hogy az egyén döntse el azt is, mi a saját antropológiája. Bizonyos értelemben megtiltottuk
a társadalomnak, közösségnek, hogy ő határozza meg, mit jelent embernek lenni. Ez egy individua­lista forradalom, amely megváltoztatta az emberi jogokat. Ebben eltűnt az emberről alkotott közös vízió, és az egyén saját énje került teljesen az előtérbe.

– Írásában egyfajta groteszk individualizmusról beszél, amely újradefiniálja az emberi jogokat. Ez annak a ténynek a kifejeződése, hogy az egyén és a közösség közötti kapcsolat, amely eddig a szabadságjogokat definiálta, megszakadt?

– Ez a huszadik század egyik fő kérdése. Szembesültünk egyrészt a fasizmus és a kommunizmus kollektivizmusával, másrészt pedig egy amerikai típusú individualizmussal. Az európai filozófia viszont igyekezett megtalálni a megfelelő egyensúlyt az egyén és a csoport között. De ma az emberi jogokat úgy határozzák meg, hogy szinte mindig az egyén joga érvényesül a közösséggel szemben. Például a bevándorlásban, amikor a migránsokról van szó, egyéni jogaikat a közösségnek az identitása megőrzéséhez való joga fölé helyezik. Ezért jöhetnek kedvük szerint, mert egyéni jogaik előbbre valók, mint a közösség java.

Ma már nemcsak az állam vagy a nemzet uralma alól való felszabaduláshoz követelnek emberi jogokat az egyének, hanem kisebb léptékekben a családtól is. Ez az oka annak, hogy az Európai Bíróság mindig azt mondja, hogy nem lehet semmilyen nemzeten, kultúrkörön, valláson vagy akár családi értékeken alapuló hagyományra hivatkozni az egyéni szabadság korlátozásában. Az egyén ma a politikai legitimáció végső forrása. Az az elképzelés, hogy a társadalomnak közös akarata van, illúziónak tűnik.

Az egyetlen kiindulópont az, hogy az ember minek tartja saját magát. A globalizmus azt mondja, hogy az egyének feladhatják nemzeti vagy vallási identitásukat, így válhatnak eggyé. Ha én elfelejtem, hogy férfi vagyok, hogy francia vagyok, hogy keresztény vagyok, akkor ugyanolyan vagyok, mint a kínai, aki elfelejti azt, hogy férfi, hogy kínai és így tovább. Világpolgárok és egyek csak úgy lehetünk, ha mindannyian elfelejtjük, kik vagyunk.

– A jelenlegi emberi jogi vita és az ebből fakadó igazságszolgáltatás az emberi gonoszságot és a bűnözést olyan dolognak tekinti, amit az emberekből ki lehet nevelni. Ezért törlésre kerül a bűn, de maga a bűnös és a büntetés fogalma is. Ez sérti az emberek egyéni felelősségérzetét?

– Az emberi jogok jelenlegi ideál­ja az, hogy csak az egyén létezik, és neki mindig érvényesülnie kell a csoporttal szemben. Az egyén valódi, a közösség nem. Az emberi jogokban az egyéni szabadság az egyetlen jó, amelyet figyelembe veszünk. Az egyéni akarat az, amit az emberi jogi bírák a priori jónak tekintenek. Ez az ember autonómiájának kifejeződése, ezért ennek megkérdőjelezhetetlenül jónak kell lennie. Egy egészségesen működő társadalom meghatározza a közjót, például a közbiztonság elveit és a közös érdekeket. Ma viszont az új koncepció alapján a társadalom közös érdekeit eleve másodrangúnak tekintik. Az államnak meg kell indokolnia, hogy miért akar valamit, míg az emberi jogi aktivisták szerint az egyénnek nem. A közjó tehát a priori gyanús dolognak minősül.

– Könyvében azt állítja, hogy az emberi méltóság leszűkítése és az egyéni akarat intézményesítése veszélyt jelent a parlamentáris demokráciákra. Miért?

– Az emberi jogok jelenleg domináns intézményes hordozói kockázatot jelentenek a demokratikus berendezkedésre, mivel az emberi jogokat védő intézmények akarata elsőbbséget élvez a nemzeti törvények és alkotmányok felett. Azok az államok, amelyek elfogadják a emberi jogi egyezményeket, egyben kötelezik magukat arra, hogy ezekhez hozzáigazítják alkotmányaikat. Szóval hogyan beszélhetünk így demokráciáról? A Vatikán például ratifikálta a gyermekek jogairól szóló egyezményt, ezt követően viszont az ENSZ elítélte őket, amiért nem engedélyezik az abortuszt. Az emberi jogok és intézményei ma már a nemzetek feletti kormányzás eszközei, ezért kötelezhetik a nemzetállamokat törvényeik felülvizsgálására.

Kapcsolódó írásaink

A józan ész ellenforradalma

Ā„Lehet, hogy tíz év múlva nem lesz Európai Unió, védekezzenek, hogy tíz év múlva is legyen Magyarország”