Külföld

Virágzó német–magyar kapcsolatok

A választások után Berlin Európa-politikájának legnagyobb kérdése, hogy egyben tartható-e az unió

Meghallgatta az Országgyűlés külügyi bizottsága Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, aki a németországi választások utáni politikai helyzetről és a német választások külpolitikai és kétoldalú kapcsolatokra gyakorolt hatásairól számolt be a testületnek.

Virágzó német–magyar kapcsolatok
Európát egyben kell tartani
Fotó: MH/Katona László

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke az ülést követően elmondta, a legfontosabb megállapítása a meghallgatásnak az volt, hogy az elmúlt években nagyon látványos gazdasági fejlődés jellemezte a kétoldalú kapcsolatokat. A következő évek legfontosabb prioritása Magyarország számára, hogy fenn tudják tartani ezt az elmélyült, intenzív gazdasági kapcsolatot.

A politikus kitért arra is, a V4-es együttműködés alapvetően Németország érdekében áll. Az elkövetkezendő években, amikor le kell rövidíteni a nemzetközi gazdaságpolitikai folyamatok miatt az értékláncokat, a német tőkének kitüntetett régiója lehet Közép-Európa – tette hozzá. Emellett a digitális átállás és a zöldfejlesztések is nagyon fontos irányát jelenthetik a magyar–német gazdasági együttműködésnek – fűzte hozzá. Megjegyezte, remélhetőleg a védelmi ipari együttműködésben is folytatódik az elmúlt években elindított kooperáció.

A védelmi iparban az elmúlt években jelentős előrelépés történt Magyarországon. Elmondta: még előreláthatólag karácsony előtt, december első napjaiban létrejöhet az új német kormány. Kitért arra is, hogy a választási kampány után vélhetően felül fog kerekedni Németországban az a szándék, hogy Európát egyben kell tartani, és ebben a szándékában számíthat a német kormány Magyarország támogatására. A kelet-nyugati vitákat nem élezni kell, hanem megoldást kell találni az európai együttműködésre – jelentette ki.

Kapcsolódó írásaink