Külföld
Harmadszor is elindul a CDU elnökségért Friedrich Merz
Közelgő tisztújítás
Ez a harmadik alkalom, hogy a volt frakcióvezető versenybe száll a posztért, mióta Angela Merkel kancellár 2018-ban lemondott a párt vezetéséről. A politikus hivatalosan ma jelentheti be indulását. Helge Braun szombaton a Deutschlandfunk rádióban azt mondta, megválasztása esetén középre akarja pozícionálni a pártot. A szeptember 26-i szövetségi választásokon elért gyenge eredmény miatt Armin Laschet jelenlegi pártelnök bejelentette, hogy hajlandó távozni a CDU éléről.
A párt történetében először a tagság bevonásával választják meg a következő elnököt, akinek a személyéről január végén döntenek. A szövetségi és a tartományi választást is megnyerő Szociáldemokrata Párt (SPD) koalíciós megállapodást írt alá szombaton Meglenburg-Elő-Pomerániában a posztkommunista Die Linkével. Az eddigi tartományi miniszterelnök Manuela Schwesiget a hét elején iktatják be újra hivatalába, amely után megalakulhat az új kormány.