Külföld

Véletlenül leadott lövés végzett egy lengyel katonával

Véletlenül leadott lövés végzett egy lengyel katonával, aki Lengyelország Fehéroroszországgal közös határán teljesített szolgálatot - közölte szombaton este Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokat felügyelő lengyel miniszter szóvivője a Twitteren.

Véletlenül leadott lövés végzett egy lengyel katonával
Migránsok a fehérorosz-lengyel határnál
Fotó: AFP/Sputnik/Viktor Tolochko

Az illetékes szerint a lövést egy lengyel szolgálati fegyverből adták le.

„Az előzetes vizsgálati eredmények szerint lövést adtak le egy katonai fegyverből, aminek következtében egy katona életét vesztette, a történtekhez harmadik személynek nem volt köze” - olvasható a katona parancsnokának közleményében, amelyet Zaryn a mikroblogján közzé tett.

Lengyelország, Litvánia és Lettország határaihoz hónapok óta illegális bevándorlók ezrei érkeznek Fehéroroszország irányából. Idén a lengyel határőrség már több mint 33 ezer illegális határátlépést akadályozott meg a lengyel-fehérorosz határon. Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy a migránsok határra szállításával a rezsimje ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért akar visszavágni.

Lengyel határőrség: a fehérorosz határőrök segítenek a behatolóknak

A fehérorosz határőrök segítséget nyújtottak a migránsoknak áttörni a határkerítésen, és könnygázt is adtak nekik, amit azok be is vetettek a lengyel határőrök ellen - közölte szombaton a Twitteren a lengyel határőrszolgálat.

„Éjjel (a Podlasie vajdaságbeli) Czeremcha térségében fehérorosz katonák hozzáláttak lebontani az ideiglenes határkerítést. Ledöntötték az oszlopokat, és átszakították a hálót szolgálati gépkocsi segítségével. A lengyel határőröket lézersugárral és stroboszkóppal vakították el” - olvasható a közleményben.

„Mellettük mintegy száz migráns várakozott arra, hogy megnyíljon az illegális határátlépés lehetősége. A fehéroroszok könnygázzal is ellátták a bevándorlókat, amelyet azok fel is használtak a lengyel szolgálatok ellen. Ezt és a következő illegális határátlépési kísérleteket is megakadályozták a lengyel határőrök” - folytatódik a szöveg. A lengyel határőrség közlése szerint pénteken 219 illegális határátlépési kísérletet regisztráltak a lengyel-fehérorosz határon. Őrizetbe vettek három iraki állampolgárt és egy lengyelt, aki közreműködött a határsértésben.

Idén a lengyel határőrség már több mint 33 ezer illegális határátlépést akadályozott meg a lengyel-fehérorosz határon. Hétfőn kiéleződött a helyzet: a határhoz több ezer migráns érkezett, akik időről időre nagyobb csoportokban kísérlik meg a határkerítés átszakítását és a bejutást Lengyelországba.

A lengyel hatóságok fontolóra vették valamennyi lengyel-fehérorosz határátkelő lezárását és a határon áthaladó vasúti forgalom leállítását - közölte szombaton az RMF rádióban Mariusz Kaminski belügyminiszter.

„Fehéroroszország fontos tranzitállam” - emlékeztetett, hangsúlyozva, hogy Lengyelország tudja, mennyire fontos ez az útvonal, egyebek között a kínai áruk szállítása szempontjából. „A kuznicai határátkelőt azután zártuk le, hogy a fehéroroszok ott migrációs konfliktust provokáltak az illegális határátlépési próbálkozásokkal. Ez volt az első figyelmeztető jelzés” - mondta a belügyminiszter. „Teljes elszigeteltségbe kerülhetnek, nemcsak politikai, hanem gazdasági szempontból is” - tette hozzá.

A litván határőrök segélycsomagokat dobnak át a fehérorosz határon

Segélycsomagokat dobálnak át litván határőrök az afrikai és ázsiai illegális bevándorlóknak a Fehéroroszországgal közös határ túloldalára - közölte szombaton a határőrség szóvivője.

Giedrius Misutis az ERT közszolgálati rádió műsorában elmondta, hogy a fehérorosz oldalon illegális bevándorlók nagyjából hetvenfős csoportja várakozik. „Határőreink figyelemmel kísérik a fejleményeket, de segélycsomagokat is dobnak át a határ túloldalára” - ecsetelte Misutis a délkelet-litvániai Varena városának térségében kialakult helyzetet.

A balti állam belügyminisztériuma október végén rendelte el olyan segélycsomagok összeállítását, amelyek többek között gyorsan elkészíthető kását, tésztaételeket, ivóvizet, konzerveket, szárított gyümölcsöket, diót, WC-papírt, fogkrémet, kézfertőtlenítő folyadékot, kéztörlő kendőket, pelenkákat, gyógyszereket, illetve meleg ruházatot tartalmaznak.

Agne Bilotaite litván belügyminiszter nemrég kijelentette: Litvánia nem engedheti meg, hogy bevándorlók illegális úton a területére jussanak, ezért továbbra is erőt fog alkalmazni a visszatoloncoláshoz, de mindent megtesz a nehéz helyzetbe került emberek megsegítésére.

Lengyelország, Litvánia és Lettország határaihoz hónapok óta illegális bevándorlók ezrei érkeznek Fehéroroszország irányából. Csak Litvánia több mint négyezer menedékkérőt tartóztatott fel, ami ötvenszerese a tavaly regisztrált esetszámnak. Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy a migránsok határra szállításával a rezsimje ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért akar visszavágni.

Egy szíriai magán légitársaság leállította minszki járatait

Azonnal hatállyal leállította szombaton fehéroroszországi járatait az ottani migrációs válság miatt a Cham Wings szíriai magán légitársaság.

A társaság azzal indokolta az intézkedést, hogy nem tud különbséget tenni a közönséges légiutasok és a migránsok között.

Az Európai Unió szerint a minszki vezetés hibrid támadást indított az unió ellen, a háború sújtotta országokból menekülők ezreit biztatva azzal, hogy Fehéroroszország határán át bejuthatnak az unió területére. Brüsszel ezért csütörtökön kilátásba helyezte, hogy akár már hétfőtől újabb szankciókat vezethet be Fehéroroszországgal és a migránsokat odaszállító légitársaságokkal szemben. Ezért az EU arra szólította fel a Minszkbe járatokat indító légitársaságokat, hogy függesszék fel járataikat.

Holtan találtak egy fiatal migránst a lengyel-fehérorosz határon

Holtan találtak egy fiatal szíriai migránst Lengyelország és Fehéroroszország határán - közölte szombaton a lengyel rendőrség.

A tájékoztatás szerint a férfi holttestet pénteken fedezték fel az erdőben, Wólka Terechowska település közelében. A halál oka egyelőre ismeretlen.

Ezzel 11 - más adatok szerint kilenc - főre emelkedett az Európai Unió és Fehéroroszország határán kialakult migránsválság halálos áldozatainak a száma.

Péntek éjjel a lengyel rendőrség megakadályozott egy újabb, nagyjából százfős csoportot abban, hogy bejusson az EU területére.

Az elmúlt hónapokban több ezer, többségében szíriai és iraki migráns gyűlt össze Fehéroroszország és a vele szomszédos EU-tagállamok, Lengyelország, Litvánia és Lettország határán, azt remélve, hogy valamilyen módon bejut az EU területére.

A migránsok szedett-vedett sátrakban tengődnek a fehérorosz-lengyel határ térségében az erdőben, miközben a hőmérséklet fagypont körülire süllyedt. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök „a gyerekeknek szánt emberbaráti segítségként” elrendelte, hogy állítsanak föl ételosztó sátrakat a migránsok részére - jelentette szombaton a BelTa fehérorosz állami hírügynökség.

Az EU Lukasenka elnököt tette felelőssé a válságért, mondván, szándékosan idézte elő a helyzetet, válaszul a Fehéroroszország ellen bevezetett szankciókra. Az EU azután sújtotta büntetőintézkedésekkel Minszket, hogy a fehérorosz vezetés kirívóan durván lépett föl az ellenzékkel szemben a tavalyi, független megfigyelők szerint is elcsalt elnökválasztás után.

A fehérorosz külügyminiszter szerint Minszk már mintegy kétezer migránst toloncolt haza

Minszk mintegy 2000, papírokkal nem rendelkező migránst toloncolt vissza hazájába azért, hogy véget vessen az illegális bevándorlásnak - jelentette ki pénteken a fehérorosz külügyminiszter.

Közleményében Uladzimir Makej hozzátette, hogy a fehérorosz hatóságok őrizetbe vettek körülbelül 700 határsértőt is, valamint Minszk nagyjából egy hónapja mintegy 30 utazási irodától megvonta az engedélyt, hogy külföldieket hozzon az országba.

A közleményből nem derül ki, hogy az őrizetbe vettek, illetve a kitoloncoltak azon migránsokból kerültek-e ki, akik az elmúlt hetekben érkeztek a volt szovjet tagköztársaságba.

Ugyancsak pénteken az iraki külügyminisztérium bejelentette, Bagdad igyekszik hazatelepíteni a lengyel-fehérorosz határ térségéből azokat az iraki bevándorlókat, akik hajlandóak visszatérni.

A határ térségében migránsok ezrei rekedtek, akik illegálisan kívánnak belépni az Európai Unió területére.

Az Európai Unió szerint a minszki vezetés, felhasználva a migránsokat, hibrid támadást indított az unió ellen, Brüsszel ezért csütörtökön kilátásba helyezte, hogy akár már hétfőtől újabb szankciókat vezethet be Fehéroroszországgal és a migránsokat odaszállító légitársaságokkal szemben.

Putyin: Oroszországnak nincs köze a válsághoz

Oroszországnak nincsen semmi köze a Fehéroroszország és az Európai Unió határon zajló migrációs válsághoz - jelentette ki Vlagyimir Putyin egy szombati tévéinterjúban.

„Szeretném, ha mindenki tudatosítaná: nekünk ehhez semmi közünk” - mondta az orosz elnök a Moszkva. Kreml. Putyin című program moderátorának, Pavel Zarubinnak. „Mindenki mindenféle indok nélkül, és minden alkalmat megragadva felelőssé próbál tenni bennünket” - folytatta. Orosz légitársaságok nem szállítottak migránsokat Fehéroroszországba - ismételte meg. Szerinte a migrációs válságot a nyugati, ezen belül az európai országok hozták létre, és ennek politikai, gazdasági és katonai okai vannak.

Putyin reményét fejezte ki, hogy Fehéroroszország nem fogja elzárni az Európai Unióba vezető orosz gázvezetéket. „Lukasenka, mint a tranzitország elnöke, természetesen utasítást adhat európai szállításaink megállítására. De ez a tranzitmegállapodásunk megsértése lenne. Remélem, erre nem kerül sor” - mondta.

Putyin: Oroszország nem tervez hadgyakorlatot a Fekete-tengeren

Oroszország nem tervez saját hadgyakorlatot a Fekete-tengeren, válaszul az ott folyó, nem tervezett NATO-manőverekre - jelentette ki Vlagyimir Putyin egy szombati tévéinterjúban.

„Tény, hogy védelmi minisztériumunk javasolta, tartsunk mi is nem tervezett hadgyakorlatot a Fekete-tenger medencéjében, de én úgy vélem, ez nem lenne célszerű, és nincs szükség tovább élezni a feszültséget ott. Ezért az orosz védelmi minisztérium megelégszik a harci repülőgépek és hadihajók kísérésével” - mondta az orosz elnök a Moszkva. Kreml. Putyin című műsorban.

Putyin „vészjóslónak” nevezte azokat a nyilatkozatokat, melyek szerint Oroszország „katonai invázióra készül Ukrajna ellen”. Megismételte, hogy az orosz katonai erők mozgása az ország felségterületén senkiből sem válthat ki aggodalmat, ez „senki számára sem jelent fenyegetést”.

Az orosz elnök szerint ugyanakkor „komoly próbatétel” Oroszország számára, hogy az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei stratégiai légierőt is bevetnek a fekete-tengeri hadgyakorlatokon.

Vlagyimir Putyin visszautasította, hogy Moszkvának bármiféle köze lenne a Fehéroroszország és az Európai Unió határon zajló migrációs válsághoz.

„Szeretném, ha mindenki tudatosítaná: nekünk ehhez semmi közünk” - mondta az orosz elnök a tv-interjúban. „Mindenki mindenféle indok nélkül, és minden alkalmat megragadva felelőssé próbál tenni bennünket” - folytatta. Orosz légitársaságok nem szállítottak migránsokat Fehéroroszországba - ismételte meg. Szerinte a migrációs válságot a nyugati, ezen belül az európai országok hozták létre, és ennek politikai, gazdasági és katonai okai vannak.

Az orosz elnök kitért arra, hogy szerinte a lengyel határőrség embertelenül bánik a migránsokkal, köztük több hónapos terhes nőkkel és gyerekekkel.

Putyin reményét fejezte ki, hogy Fehéroroszország nem fogja elzárni az Európai Unióba vezető orosz gázvezetéket. „(Aljakszandr) Lukasenka (fehérorosz elnök), mint a tranzitország elnöke, természetesen utasítást adhat európai szállításaink megállítására. De ez a tranzitmegállapodásunk megsértése lenne. Remélem, erre nem kerül sor” - mondta.

Az orosz elnök egyenes utalást tett rá, hogy német-fehérorosz közvetlen párbeszéddel talán megoldható lenne a kialakult válság. „Úgy vettem ki az Aljakszandr Lukasenkával és (Angela) Merkel (német) kancellárral folytatott beszélgetésekből, hogy a két vezető kész arra, hogy tárgyaljon egymással” - fogalmazott Vlagyimir Putyin.

Kapcsolódó írásaink

Háborús állapotok a lengyel határon

ĀAz uniós szankcióktól tartva a fehérorosz Belavia légitársaság nem enged fel jemeni, szíriai és iraki állampolgárokat a Törökországból Minszkbe induló járataira