Külföld

Kapaszkodik a hatalomba az észak-macedón baloldal

„Csomagoljatok!” – üzente a jobbközép ellenzék a szociáldemokratáknak, miután a választási kudarcba belebukó Zoran Zaev máris megbánta a lemondását

Nagyot bukott a baloldal Észak-Macedóniában, de Zoran Zaev kormányfő máris megpróbál visszatáncolni a már bejelentett lemondásából. A jobboldali ellenzék szerint előre hozott választásokat kell tartani.

Kapaszkodik a hatalomba az észak-macedón baloldal
Ellentmondó értelmezések érkeznek Szkopjéból Zoran Zaev szándékairól
Fotó: AFP/Ales Beno

Felbolydult az észak-macedón belpolitika, miután vasárnap, az önkormányzati választások második fordulóját követően bejelentette lemondását Zoran Zaev miniszterelnök. Pártja, az SDSM a vidéki városoknak még a negyedé-ben sem tudott polgármesteri széket szerezni, a fővárost pedig elvesztette. Zaev előzőleg már jelezte, lemond, ha pártja nem nyeri el Szkopje főpolgármesteri posztját.

A baloldali politikus rögtön hozzátette, hogy szerinte nincs szükség előrehozott választásokra, a koalíció pártjai ugyanis anélkül is megállapodhatnak az utódjáról. Máshogy látja azonban ezt a kérdést az ellenzék. A tavalyi választásokon kevéssel alulmaradt VMRO–DPMNE előrehozott választásokat követel. A jobbközép párt bejelentette, hogy új többséget akar létrehozni a parlamentben a választások előkészítésére.

Vannak arra mutató jelek is, hogy Zaev máris visszatáncolna. Gordana Sziljanovszka-Davkova jobbközép parlamenti képviselő a Republika szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy a baloldali politikus játszmázik, megpróbálja rávenni a szövetségeseit, hogy beszéljék le a már bejelentett lemondásáról. Igor Januszev, a párt egyik vezető politikusa szerint Zaev politikai karrierjének így is, úgyis vége, legfeljebb késleltetni tudja az elkerülhetetlent.

Hangsúlyozta: a VMRO–DPMNE harca nem elsősorban Zaev személye ellen irányul, hanem az általa képviselt politikát akarják legyőzni. Vlagyimir Miszajlovszki, a jobbközép párt alelnöke szerint a választók piros lapot mutattak Zaevnek, akinek a szövetségesei most választások nélkül akarják megtartani a hatalmat. Kifejtette, a kormányfő lemondását és az előre hozott választásokat is ellenző koalíciós partner albán DUI párt időt akar nyerni és kapaszkodik a tisztségei-be. „Mi azonban azt üzenjük, hogy csomagoljatok, mentek ellenzékbe” – fogalmazott Miszajlovszki.

A VMRO–DPMNE keddi közleményében emlékeztetett, hogy a brutális választási szabálytalanságok, a nyomásgyakorlás és a kormányzati fenyegetések ellenére az emberek azt az üzenetet küldték a baloldalnak, hogy elégedetlenek a politikájukkal. A párt szerint a „zaevizmusnak” mint rendszernek el kell buknia, a kormányfő azonban nem akarja tartani a szavát, ragaszkodik a hatalomhoz.

Kapcsolódó írásaink