Külföld

Már nem Armin Laschet vezeti Észak-Rajna–Vesztfáliát

Lemondott a tartományi kormányfő

Hivatalosan is bejelentette hétfőn Armin Laschet, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, hogy lemond Észak-Rajna–Vesztfália tartomány kormányfői posztjáról. Laschet a dpa hírügynökség közlése szerint elmondta, nagy megtiszteltetés volt számára, hogy részt vehetett a tartomány jövőjének alakításában.

A 60 éves politikus 2017 óta vezette Észak-Rajna–Vesztfáliát, és már a szeptember végi szövetségi parlamenti választás előtt jelezte, hogy Berlinben folytatja politikai pályafutását. Laschet utódja Hendrik Wüst tartományi közlekedésügyi miniszter lehet, a tartományi törvényhozás (Landtag) várhatóan szerdán szavaz a kérdésben. A voksoláskor minden szavazat számítani fog, ugyanis a CDU és a liberális FDP alkotta tartományi kormány mindössze egyfős többséggel rendelkezik a Landtagban.

Kapcsolódó írásaink