Külföld

Milos Zeman gyógykezelésnek vetette alá magát

Ivana Zemanová, a cseh államfő, Milos Zeman felesége csütörtökön megerősítette, hogy férje beteg, de semmiféle konkrétumot férje egészségi állapotával kapcsolatban nem közölt.

Milos Zeman gyógykezelésnek vetette alá magát
Milos Zeman felesége is megerősítette, hogy beteg az államfő, és gyógyítása időigényes lesz
Fotó: AFP/Ondrej Deml

Zemanová a prágai Hradzsinban tett nyilvános nyilatkozatában érthetőnek nevezte, hogy a sajtó érdeklődik az elnök egészségi állapota iránt.

„Megerősíthetem, hogy férjem gyógykezelésnek vetette alá magát, amely időigényes. A találgatásokat a diagnózisáról etikátlannak tartom” - jelentette ki az államfő felesége, aki lánya kíséretében állt az újságírók elé. Rövid nyilatkozatában Zemanová türelmet és megértést kért a sajtótól. Kérdezni nem lehetett.

A kormányalakítási tárgyalásokban kulcsszerepet játszó Milos Zeman államfő vasárnap óta a prágai Központi Katonai Kórházban van, ahol az intenzív osztályon ápolják. Betegségének pontos diagnózisát nem hozták nyilvánosságra, de a kórház szóvivője szerint az államfő állapota stabil. A 77 éves elnöknek legkésőbb 30 nappal a választások után kell kormányalakítási megbízást adnia valakinek, amennyiben addig senki nem óvja meg az eredményt.

Jirí Ovcácek elnöki szóvivő még szerdán azt mondta, hogy az elnök állapota stabil, kommunikál környezetével, és figyelemmel kíséri a cseh választások utáni helyzet alakulását.  

Egyelőre nem világos, mennyi ideig lesz az államfő a kórházban.  Ovcácek szerint erről az orvosok döntenek megfelelő időben.

A szóvivő csütörtökön közölte: Milos Zeman november 8-ra összehívja az októberi választások alapján összeállt új képviselőházat. A hatályos szabályok szerint az új összetételű parlamenti alsóház első ülését a választások után legkésőbb 30 nappal kell összehívni. Ekkor jár le az a határidő is, amely alatt megóvhatók a választási eredmények.

Radek Vondrácek, a parlamenti alsóház elnöke bejelentette, hogy ezt követően még aznapra összehívja a képviselőház alakuló ülését, amelyen a testület eddigi vezetői benyújtják lemondásukat, és megválasztják az új vezető szerveket és a szakbizottságok tagjait.

Cseh bíróság: Csehországnak bocsánatot kell kérnie az államfő korábbi valótlan állításaiért

A cseh államnak nyilvánosan bocsánatot kell kérnie azért, mert Milos Zeman köztársasági elnök egyik beszédében korábban valótlanságokat állított Ferdinand Peroutka neves újságíróról, amivel megsértette annak jó hírnevét. A hat éve húzódó, rendkívüli közérdeklődéssel kísért perben a cseh Legfelsőbb Bíróság a napokban hozta meg a végső ítéletet, amely csütörtökön jelent meg a testület honlapján.

Az államfő nevében a hatályos szabályok szerint hivatalosan a pénzügyminisztériumnak kell majd bocsánatot kérnie Terezie Kaslovától, Ferdinand Peroutka unokájától, aki 2015-ben feljelentette Milos Zemant nagyapjáról mondott szavaiért.

„Örülök a döntésnek, de szívesebben vettem volna, ha közvetlenül az elnöknek kellene elnézést kérnie” - kommentálta Kaslová a bírósági határozatot a közszolgálati cseh rádióban.

„A bírósági döntés annak bizonyítéka, hogy a köztársasági elnök sem rágalmazhat meg senkit következmények nélkül” - jelentette ki. Szerinte ez a most zárult per nem a Kaslová-Zeman-vitáról szólt. „Fontos üzenet nemcsak számomra, hanem minden állampolgár számára, hogy még a legmagasabban állók és a leghatalmasabbak sem bújhatnak tisztségük mögé, és állíthatnak valótlanságokat” - szögezte le Terezie Kaslová. A pénzügyminisztérium bejelentette, hogy tiszteletben tartja és elfogadja a bírósági döntést.

Milos Zeman 2015 januárjában az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából a prágai Hradzsinban tartott konferencián elhangzott beszédében azt állította, hogy a 2. világháború idején neves cseh közéleti személyiségek is behódoltak a náciknak.

„Ferdinand Peroutka, az egyik legnagyobb cseh újságíró a színvonalas Prítomnost folyóiratban ”Hitler egy gentleman„ címmel cikket jelentetett meg. Ez az újságíró a müncheni egyezmény aláírása (1938) után azt írta: Ha nem énekelhetünk az angyalokkal, vonítanunk kell a farkasokkal” - mondta beszédében Zeman.

Történészek akkor azonnal cáfolták az államfő kijelentéseit, mert szerintük a közismerten náci- és kommunistaellenes Peroutka ilyen cikket sohasem írt. A Prítomnost régi számainak ellenőrzése során sem találta meg senki a Zeman által említett írást. Miután az államfő soha nem volt hajlandó beismerni tévedését, Terezie Kaslová, Peroutka unokája beperelte Zemant a bíróságon. A hat évig húzódó perben idén májusban a prágai városi bíróság Kaslovának adott igazat, és bocsánatkérésre kötelezte az államfőt. A legfelsőbb bíróság ezt a döntést most megerősítette, s ezzel a per véglegesen lezárult.

Ferdinand Peroutka (1895-1978) a két világháború közötti cseh polgári újságírás egyik legismertebb személyisége volt. Erősen kommunistaellenes is volt, ezért a 2. világháború után 1949-ben Nyugatra emigrált, és az az Egyesült Államokban halt meg.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom