Külföld

A Facebook és az Instagram a profitot a gyermekek biztonsága elé helyezi

Vádak a médiaóriás ellen

Ártanak a gyerekeknek a Facebook és a tulajdonában lévő platformok, és elősegítik a társadalom polarizációját az Egyesült Államokban, a cég vezetői pedig nem hajlandók változtatni, mert fontosabbnak tartják a nyereségüket a biztonsággal szemben – mondta az amerikai szenátusi meghallgatásán a vállalat korábbi termékmenedzsere.

Frances Haugen kijelentette: bár a technológiai óriás tisztában van azzal, hogy egyes tizenévesek számára károkat okoz az Instagram, mégsem lép fel kellő mértékben ez ellen. A félretájékoztatásról és az online felületeken észlelt gyűlöletkeltésről azt mondta, hogy a Facebook és platformjai gyengítik a demokráciát. 

A meghallgatáson azt vetette a Facebook szemére, hogy a csillagászati nyereséget az emberek elé helyezte, és ezért nem hajtja végre platformjain a változtatásokat, valamint szándékosan elrejti a létfontosságú információkat a nyilvánosság, az amerikai kormány és a világ elől.

A Facebook korábbi termékmenedzsere az elmúlt hetekben olyan – több tízezer oldalnyi – belső dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek állítása szerint bizonyítják, hogy az amerikai cég tisztában van a termékei által okozott károkkal.

Kapcsolódó írásaink