Külföld

„Örömteli, hogy létrejött az egységes felvidéki magyar párt”

Minél jobb a magyar-szlovák együttműködés, annál jobb a felvidéki magyaroknak, s ennek az együttműködésnek az erősítéséhez a felvidéki magyarok erős pozsonyi képviselete is hozzá tud járulni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, ahol találkozott a hétvégén létrejött egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség vezetőivel kedden.

„Örömteli, hogy létrejött az egységes felvidéki magyar párt”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) kezet fog Forró Krisztiánnal, a Szövetség elnökével
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A magyar diplomácia vezetője, aki munkalátogatásra érkezett Pozsonyba, a Szövetség vezetőivel tartott találkozója után a sajtónak nyilatkozva örömtelinek nevezte az egységes felvidéki magyar párt létrejöttét.

Kiemelte: a magyar külpolitika fókuszában mindig is egy erős közép-európai együttműködés megteremtése állt és áll, aminek egyik fő oka, hogy minden szomszédos országban él magyar nemzeti közösség, s minél jobb a szomszédos országokkal való jó együttműködés, ez annál jobb helyzetet teremthet az adott ország területén élő magyaroknak.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar külpolitika törekvései között az első helyek egyikén van a szomszédos országokkal való erős együttműködés felépítése, s ennek erősítéséhez Szlovákiában az is hozzá tud járulni, ha a felvidéki magyaroknak lesz képviseletük a pozsonyi parlamentben. Hozzáfűzte: a magyar kormány készen áll arra, hogy szoros együttműködést tartson fenn a Szövetséggel, amely remélhetőleg be tudja teljesíteni az elődpártoknak az egységesítéshez fűzött reményeit.

Objektum doboz

„A magyar kormány szándéka és érdeke az, hogy a felvidéki magyarok testesítsenek meg egy erős, fontos kapcsolatot a két ország között” - szögezte le Szijjártó Péter.

A miniszter elmondta: a Szövetség vezetőivel tartott megbeszélésük alapján készen állnak a felvidéki gazdaságfejlesztési program folytatására, amelyben eddig 3837 vállalkozás kapott összesen 21 milliárd forintnyi támogatást, s 41 milliárd forintnyi beruházás jött létre Szlovákia területén.

Hozzátette: készen állnak az egyházi támogatások jelenlegi rendszerének fenntartására, amelynek köszönhetően eddig 8 milliárd forintból 78 templom felújításában sikerült segíteni. Kijelentette: ahogy azt a Szövetség vezetői is kérték, a magyar kormány továbbra is abszolút elsőbbségként kezeli a határon átívelő infrastrukturális beruházásokat, amelyek gazdasági jelentőségük mellett a magyar közösségek élő kapcsolatának erősítésében is segítenek.

Objektum doboz

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke elmondta: az új egységes felvidéki magyar párt a felvidéki magyar közösséget, a velük együtt élő nemzetiségeket és az általuk lakott régiókat szeretné erősíteni, s egyidejűleg feladatának tekinti, hogy még szorosabbá kösse a magyar-szlovák kapcsolatokat.

Solymos László, a Szövetség Országos Tanácsának (OT) elnöke kijelentette: „az egymás megbecsülésén felépített új párt”, a Szövetség számukra küldetés és kötelesség is, hiszen a szlovákiai magyarok jövőjéről van szó. Hozzátette: stratégiai cél az erős parlamenti képviselet megteremtése, amihez az is szükséges, hogy végre nem legyőzni, hanem meggyőzni próbálják egymást.

Objektum doboz

Mózes Szabolcs, a Szövetség alelnöke rámutatott: prioritásuk, hogy a magyar-magyar párbeszéd állandó és gyümölcsöző legyen, beleértve a jó magyar-szlovák állami kapcsolatok mellett a Szlovákián belüli, magyar-szlovák interetnikai kapcsolatokat is.

Az egységes felvidéki magyar párt - Szövetség néven - három párt - a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd és az Összefogás - összeolvadásával jött létre. Ezt csaknem kétéves, az egyeztetések többszöri megakadásával járó egységesítési folyamat előzte meg, amely szombaton zárult le a Szövetség alakuló közgyűlésével.

 Közös érdek az együttműködés erősítése Magyarország és Szlovákia között, és a kormány ebben a konkrét, kézzelfogható eredményekre helyezi a hangsúlyt - jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pozsonyban.

„Közös érdekünk a magyar-szlovák együttműködés erősítése”

Ivan Korcok szlovák külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar külpolitika középpontjában a visegrádi együttműködés folyamatos erősítése áll.

Szlovákia Magyarország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere, illetve a magyar vállalatok második legnagyobb exportpiaca. Idén eddig 26 százalékkal nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom, amely az év végére meg fogja haladni a 12 milliárd eurót. A magyar tőke negyedik legfontosabb célországa Szlovákia, ahol 13 800 olyan cég működik, amely valamilyen módon magyar tulajdonosi háttérrel rendelkezik - közölte.

Kiemelte, hogy még a koronavírus-járvány alatt is tovább erősödött a magyar-szlovák gazdasági együttműködés. A kormány több mint 700 millió forinttal támogatta tizenkilenc magyar cég kijutását a szlovák piacra, miközben négy szlovák vállalkozásnak egymilliárd forintos támogatást nyújtott ahhoz, hogy munkavállalóik megtartásával hárommilliárd forintnyi beruházást hajtsanak végre Magyarországon.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a felek régi adósságukat törlesztik azzal, hogy október végére elkészül a Miskolcot Kassával összekötő gyorsforgalmi út, így a két ország között a nyugati és a keleti oldalon is lesz gyorsforgalmi összeköttetés.

Tájékoztatása szerint még idén átadnak egy fontos határkeresztező utat Nagyrozvágynál, a jövő év közepétől pedig már járni fog a komp a Dunán. Emellett 2023 végéig elkészül három Ipoly-híd építése, valamint befejeznek egy kerékpáros hidat a Dunán is. Kitért továbbá a visegrádi gyorsvasút megépítésének fontosságára is, illetve bejelentette, hogy megállapodás született a Pozsony és Budapest közötti szárnyashajó-közlekedés januári újraindításáról.

A tárcavezető sérelmezte, hogy az Európai Unió „az elmúlt időszakban sajnos nem tudott előrelépni a bővítés területén, a migrációs paktum erőltetése viszont zajlik”. „Ha ez a kettő fordítva lenne, az jó lenne, ebben a formában viszont komoly károkat, sőt veszélyeket jelent Európa számára” - fogalmazott.

Ennek kapcsán pedig megismételte a kormány álláspontját, miszerint a migrációs politikát kizárólagos nemzeti hatáskörben kell tartani, ugyanis senki nem kényszeríthet egy országot bevándorlók befogadására.

Újságírói kérdésre válaszolva végül elmondta azt is, hogy a magyar kormány 3800 szlovákiai vállalkozásnak 21 milliárd forint támogatást nyújtott, és készen áll a program folytatására az EU-s szabályok tiszteletben tartásával, az átláthatóság biztosításával. Emellett pedig nyolcmilliárd forintot fordítottak 78 keresztény templom felújítására a szomszédos országban.

Ivan Korcok közölte: megegyeztek arról, hogy évente legalább kétszer tárgyalni fog Szlovákia és Magyarország külügyminisztere kifejezetten a kétoldalú kapcsolatokról, keresve az együttműködés további lehetőségeit. Azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy el kellene kerülni azokat a helyzeteket, amikor a felek a sajtóból kénytelenek értesülni bizonyos, őket is érintő döntésekről.

Kapcsolódó írásaink