Külföld
Megosztott maradt az olasz politika
Baloldali nagyvárosok, jobboldali vidék
Torinóban az adatok szerint a baloldali jelölt vezet, viszont itt csupán mintegy 4 százalék választja el a jobboldali és a baloldali jelöltet. Bologna, Milánó és Nápoly baloldali városvezetése ugyanakkor nagy fölénnyel tudta megvédeni a pozícióit.
Triesztet a jobboldali szövetség tudta megtartani, hasonlóan a déli Calabria tartományhoz, ahol tartományi elnököt is választottak. A fővárosban, Rómában a rendkívül szoros eredmények miatt valószínűleg második forduló megtartására lesz szükség, mivel a jobboldali induló, Enrico Michetti egyelőre nem tudta megszerezni a szavazatok 50 százalékát, hiába vezet mintegy 4 százalékkal baloldali riválisa előtt.
A legnagyobb kudarcot a szélsőbaloldali Öt Csillag Mozgalom szenvedte el, amely szinte biztosan elfogja veszteni az eddig irányítása alatt álló fővárost.
Matteo Salvini, a jobboldali Liga elnöke nyilatkozatában kijelentette, hogy a jobboldali pártoknak már most el kell kezdeniük a felkészülést a jövő évi helyhatósági fordulóra. Habár a nagyvárosokban nem sikerült megtörni a baloldal uralmát, vidéken jelentős támogatást szerzett a jobboldali pártszövetség, amelyet a Liga, az Olasz Testvérek és a Forza Italia alkot, és az országos felmérésekben megelőzi a baloldali pártokat.