Külföld

Új kezdetet sürget Jens Spahn

A német liberálisok vezetője elutasítja az adóemelést, inkább a felesleges állami kiadásokat szüntetné meg

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD), valamint a Kereszténydemokrata Unió () és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége is bekapcsolódott tegnap a kormányalakítási tárgyalásokba. A két kisebb párt, azaz a liberális FDP és a Zöldek vezetői már egyeztettek a napokban a kormányalakítás lehetőségeiről.

A Bundestag-választást megnyerő SPD tárgyalódelegációja vasárnap délután a liberális FDP, este pedig a Zöldek képviselőivel folytatott megbeszélést. A szocdemektől a választáson alig lemaradó CDU/CSU tegnap este egyeztetett a liberálisokkal, holnap pedig a zöldekkel tárgyal.

Christian Lindner a liberális FDP elnöke a Bild am Sonntag című lapnak úgy fogalmazott, készen állnak a megbeszélésekre a CDU/CSU-val, amennyiben a pártszövetség valóban egy új kormány vezető erejévé akar válni. Hozzátette, hogy gyors koalíciós tárgyalásokra van szüksége Németországnak.

Lindner megerősítette, hogy ragaszkodnak az adósságfék megtartásához és ellenzik az adóemelést. Mint mondta, vannak dolgok, amelyek elválasztják pártját és a Zöldeket, de összeköti őket az a tény, hogy a status quo fennmaradása ellen fordultak. Hozzátette: mindkét politikai erő többet akar tenni a gyermekekért és az oktatásért. Adóemelés helyett a felesleges kiadásokat kell megszüntetni – fogalmazott.

Még az év vége előtt megalakulhat egy SPD-FDP-Zöldek alkotta kormány – nyilatkozta a Welt am Sonntagnak Norbert Walter-Borjans, az SPD társelnöke. A párt baloldali szárnyához tartozó politikusok pedig felszólították Olaf Scholz kancellárjelöltet, hogy legyen határozott a koalíciós tárgyalások során például az adóemelés ügyében.

Alapvető változtatásokra van szükség a CDU-ban a párt alelnöke, Jens Spahn szerint. Az egészségügyi tárca vezetője a Welt am Sonntagnak azt mondta, támogatja a pártot vezető Armin Laschetet, de „az Angela Merkel után következő generációnak láthatóvá kell válnia”.

Zsidó férfira támadtak Hamburgban

Őrizetbe vett a hamburgi rendőrség egy 16 éves fiút, aki a gyanú szerint megtámadott egy 60 éves zsidó férfit. A Bild című német lap tájékoztatása szerint az incidens szeptember 18-án, a Hamburg Izraelért és az antiszemitizmus ellen elnevezésű virrasztáson történt. Az eseményt egy nagyobb csoport zavarta meg, amelynek tagjai a résztvevőkre támadtak. A feltételezett elkövető ekkor ököllel arcon ütötte a 60 éves férfit, aki súlyosan megsérült. Az Aram A. néven azonosított gyanúsított a Bild szerint játszott egy holokauszttúlélő családról szóló filmben, amelyben szerepe szerint zaklatta egy zsidó osztálytársát.
(HSz)

Kapcsolódó írásaink

Az egységet ünnepli Németország

ĀA Szász-Anhalt tartományban található Halle városában rendezik idén a német egység helyreállításának 31. évfordulójára szervezett központi ünnepséget