Külföld

Pénzügyi botrányok miatt aggódhat Scholz

Halálos fenyegetést kapott az AfD több mint ötven politikusa egy szélsőbaloldalhoz köthető honlapon, az ügyben az Alkotmányvédelmi Hivatal folytat vizsgálatot

A CDU/CSU megfeledkezett a céljairól, akik a szövetségre szavaztak, nem meggyőződésből tették azt, hanem mert a baloldali fordulat miatt aggódtak, jelentette ki Friedrich Merz egy interjúban. A németek többsége szerint Armin Laschetnek le kellene mondani a CDU elnöki posztjáról a választási vereség után.

Pénzügyi botrányok miatt aggódhat Scholz
Egy adócsalási ügy miatt gyűlnek a fellegek Olaf Scholz felett
Fotó: AFP/Christof Stache

Lassú gondolkodásúvá vált a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) pártszövetség Friedrich Merz szerint. A kereszténydemokrata politikus azt mondta, a CDU/CSU a hosszú kormányzás alatt megfeledkezett a céljairól.

Merz a pártszövetség gyenge választási eredményével kapcsolatban közölte: „Kétszer indultam a pártelnökségért, hogy tartalmilag és stratégiailag is újra erőssé tegyem a pártot. De elmulasztották a lehetőséget.” Szerinte akik a CDU/CSU-ra szavaztak, nem meggyőződésből tették azt, hanem mert tartottak egy baloldali kormány megalakulásától. Mindez nem ad stabil alapot egy politikai pártnak, főleg nem egy néppártnak – tette hozzá.

A ZDF televízióban tegnap közölt felmérés szerint a németek 59 százaléka tartaná jónak, ha a választáson győztes szociáldemokrata SPD alakítana kormányt a Zöldekkel és a liberális FDP-vel. A válaszadók mindössze 24 százaléka támogatja egy CDU/CSU vezette kormány megalakulását, 63 százalék szerint Armin Laschetnek le kellene mondania a CDU elnöki posztjáról.

A kancellárságra készülő Olaf Scholznak újabb ügy miatt fájhat a feje, a héten a hamburgi adóhivatalban adócsalás gyanúja miatt tartott házkutatást az ügyészség. Az intézkedés az úgynevezett cum-ex ügyben indult nyomozás része volt. A hamburgi Warburg banknak 2016-ban egy kétes osztalékkifizetést követően ötvenmillió euró adót kellett volna visszafizetnie, amely végül nem történt meg. Scholz akkor Hamburg főpolgármestere volt, és mint kiderült, többször is találkozott a bank vezetőjével. A szociál-demokrata politikus az ügy három évvel ezelőtti kirobbanásakor tagadta, hogy köze lenne a pénzintézet adóügyi eljárásaihoz.

Néhány hete a Scholz vezette pénzügyminisztériumban tartottak házkutatást, miután ügyészségi vizsgálat indult a pénzmosásellenes hivatal ellen az igazságszolgáltatás akadályoztatása miatt.

A napokban halálos fenyegetést kapott a jobboldali Alternatíva Németországnak ellenzéki párt 53 politikusa a Focus magazin értesülése szerint. A fenyegetések egy szélsőbaloldali honlapon jelentek meg, ahol a politikusok lakcímét is közölték, valamint azt, hogyan lehet pokolgépet készíteni. Az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálatot folytat az ügyben.

Kapcsolódó írásaink

Az egységet ünnepli Németország

ĀA Szász-Anhalt tartományban található Halle városában rendezik idén a német egység helyreállításának 31. évfordulójára szervezett központi ünnepséget