Külföld
Megerősödhet a radikálisabb szárny a jobboldali AfD-ben
Nem lehet csak Armin Laschetet hibáztatni a CDU/CSU gyenge választási eredményéért a Bundestag-választáson, véli Molnár Tamás Levente

– Minek köszönhető a CDU/CSU bukása? Valóban Armin Laschet kancellárjelölt személyén múlt a győzelem?
– A kancellárjelölt hibáin túl több oka is van a kereszténydemokraták rossz eredményének. Armin Laschetet nehéz helyzetbe hozta, hogy Angela Merkel, aki a mai napig az egyik legnépszerűbb politikus Németországban, nem indul újra a kancellári posztért. Laschetnek úgy kellett újat kínálnia az embereknek, hogy közben egyszerre közel marad a merkeli politikához, de el is távolodik tőle, ez pedig nem sikerült.
A bajor CSU pedig mindent elkövetett azért, hogy ne legyen sikeres a kereszténydemokraták választási kampánya, amely egyébként is ötlettelen volt, és nem tudta átadni üzeneteit a választóknak. Merkel határozottabb kiállása szintén segíthette volna a CDU/CSU-t. Mindemellett az SPD szociális programjával képes volt megnyerni a nyugdíjas szavazók egy részét, akiknek korábban a CDU jelentette
a stabilitást.

– Mekkora beleszólása lehet az FDP-nek és a Zöldeknek abba, hogy ki vezesse a következő német kormányt?
– Először az FDP-nek és a Zöldeknek kell megállapodnia az együttműködésről, közöttük egyébként egészen távoliak az álláspontok gazdaságpolitikai és klímapolitikai kérdésekben. Bár komoly kompromisszumokra lesz szükség, nem kizárt, hogy sikerül egyezségre jutniuk. Napoknak kell még eltelnie ahhoz, hogy tisztábban lássuk, ki alakíthat kormányt Németországban, és hosszú koalíciós tárgyalásokra lehet számítani.
– A jobboldali AfD szövetségi szinten gyengült, a keleti tartományokban viszont a legerősebb párt. Hogyan értékelné az eredményüket?
– Azokban a tartományokban, ahol az AfD radikálisabb szárnyához tartozó politikusok indultak, sikert aratott a párt. Az eredmény fényében pedig lehetséges, hogy a párton belül még dominánsabbá válik a radikálisabb szárny.